7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMindössze pár évet kaphat a kislányukat bezáró kislétai szülőpár!

Mindössze pár évet kaphat a kislányukat bezáró kislétai szülőpár!

Meghosszabbította a rendőrség a nyomozást annak a 11 éves kislétai kislánynak az ügyében, akit legalább egy éven keresztül egy fűtetlen, két négyzetméteres helyiségben tartottak bezárva szülei. – írja a Velvet.

2015-08-12_073654

A Magyar Nemzet szerint a pár jelenleg is szabadlábon védekezhet. Sanyargatással és személyi szabadság megsértésével gyanúsítják őket, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

A szülők rendszeresen bezárták a gyereket a spájzból kialakított zárkába, ahol sem fűtés, sem világítás nem volt, a berendezés pedig mindössze egy matracból és egy biliből állt. Az utóbbi tartalmát a kislány a szűk ablakon öntötte ki. A gyerek közben borzalmasan lefogyott, alultáplált állapotban, 21 kilósan került kórházba.

A 42 éves anya a kihallgatása során elismerte, hogy valóban bezárva tartották a kislányt, miután tavaly márciusban kivették az iskolából magántanulónak. Ezt azzal indokolta, hogy kezelhetetlen volt, lopott az iskolából, „visszapofázott” a tanárainak, és gyakran bepisilt. A lopás ugyan valóban megtörtént, de a gyerek csupán egy szendvicset vett el egyik osztálytársától, mert éhes volt.

Forrás: PinkPencil

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work