A táska a régi időktől kezdve alapvető kiegészítője a nők és a férfiak öltözékének is, azonban a szónak nem abban az értelmében, ahogyan ma gondolunk rá.  A táska a modern ember kelléke, aki mozgásban van, és vannak olyan fontos és hasznos tárgyai, amelyek mindig vele kell hogy legyenek.

A ma is használatos kézitáska tehát viszonylag új találmány, a retikül elődje csak a 19. század második felében jelent meg. A középkorban a táska csakis használati tárgyként funkcionált, és az övön vagy a deréktájra erősített szíjon viselték. A 16. században jelent meg az úgynevezett chatelaine, egy olyan hurok, ame­lyen láncokra szerelve mindenféle kiegészítő hord­ható volt, például a kulcsok, az óra, egy kés hüvelye vagy a varráshoz szükséges kellékek. Mivel a chatelaine a legkülönlegesebb anyagokból is készülhetett, ez már nemcsak praktikus eszköz, de státuszszimbólum is lett. A 16. századtól kezdve a chatelaine folyamatosan változott stílusában és funkciójában is, és csak a 20. század elején váltotta fel véglegesen a kézitáska.

A 17., 18. és 19. század legnagyobb részében az öltözékek olyan sok rétegből álltak, hogy egy-két nagyobb zseb is észrevétlenül elfért bennük. A zse­bek általában az alsószoknyában voltak, és szim­metrikusan helyezkedtek el a csípő tájékán. Ezek a jól kihasználható, diszkrét bevarrások egészen a 19. századig töretlen népszerűségnek örvendtek, és lehe­tővé tették, hogy viselőjük táska nélkül is boldoguljon. A 18. században, részben Pompeji felfedezése miatt minden, ami kapcsolatba hozható volt az ókori görög vagy római világgal, népszerűvé vált. A század végére teljesen megváltozott a divat természete. A 19. szá­zadra a ruhák egyszerűbbé váltak, a derék magasabbra került. A vékony anyagok és a szűkebb szabásvonalak miatt többé nem volt hely ezeknek a trükkös zsebek­nek, így azok tartalmai átkerültek a kézitáskába.

A retikülnek az volt a legnagyobb újszerűsége, hogy bár a kézben hordták, de egy zsinóron vagy láncon lógatva- míg azelőtt, a 19. század első évtizedeiben még csakis a kézben hordott változat létezett. Leggyakrab­ban marha-, kígyó- vagy krokodilbőrből készült, de volt, hogy hímzett bársony, gyöngyözött selyem, a valódi ezüst vagy a bőrt utánzó műanyag szolgált alap- anyagául. A nők sokszor maguknak varrták meg eze­ket a darabokat, saját stílusuk és igényeik szerint. Az ipari forradalom számos új gyártási eljárást hozott magával, ami a táskakészítésben is egészen új lehetősé­geket nyitott. Megjelent a papírmasé, a vas és a vágott acél, melyeket kiválóan tudták hasznosítani a táskaké­szítés során. Az utazás népszerűsödésével divatba jöt­tek a modern utazótáskák is. A vonaton használatos táskák váltak a ma is népszerű közepes vagy nagymé­retű kézitáskák elődjeivé, amelyek a társas összejövete­lek vagy például a bevásárlás alapkellékei is lettek. A 20. században a táska mint használati és divattárgy hatalmas változáson ment keresztül, többek között a művészeti trendek gyors változásainak és a női eman­cipációnak köszönhetően. Mivel a nők egyre inkább részt vettek a munkában, és sokkal mobilisabbá váltak, az általuk használt táskával szemben támasztott igé­nyeik is megváltoztak. Megjelentek az irodában hasz­nálatos irattartók, a nappali, nagyobb méretű bőr ­vagy műanyag táskák, valamint az elegáns alkalmi darabok.

A 20. században betörtek a köztudatba a legnagyobb márkanevek. Egyes divatházak, többek között a Hermés, a Louis Vuitton, a Gucci vagy a Prada pont táskáik révén lettek világhírűek. De a kézitáska mint az egyik legjobban eladható divatcikk szinte az összes nagy divatház palettáján megjelent.

Forrás: who-we-are.eoldal.hu