15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMindent a fülgyulladásról: hatékony megelőzés és gyógymódok

Mindent a fülgyulladásról: hatékony megelőzés és gyógymódok

A gyermekorvosi rendelőben megforduló betegek mintegy 30%-a – néha még több is – fülfájással küzd. Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekgyógyász főorvos, homeopata elárulta, hogy mi ennek az oka, mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt, valamint a gyógymódokról is beszámolt.

A fülgyulladás előfordulásának gyakoriságát gyermekkorban az anatómiai adottságok és az immunrendszer sajátosságai okozzák. Ennek ellenére nagyon sok mindent tehet a szülő, hogy megelőzze ezt a betegséget.

„A korai orrfújás fontosságára szeretném elsődlegesen felhívni a figyelmet, ugyanis amennyiben tiszta az orrjárat, nehezebben húzódik a gyulladás a fülre” – kezdte dr. Sebő Zsuzsanna. – „Már kisbaba kortól kezdve elkezdhetjük megtanítani a gyerekeket az orrfújásra. Fél éves kor körül akár fürdés közben tanítsuk fújni a babát, és mondjuk is neki. Nagyobb gyereknél pedig játékosan helyezzünk az arcára leheletvékony, egyrétegű papír zsebkendőt, és biztassuk arra, hogy próbálja meg az orrával fújva meglebbenteni azt. Amennyiben a gyermek nem tud még orrot fújni, akkor mindenképpen fontos az orrváladék eltávolítása leszívással” – magyarázta a doktornő, aki azt is hozzátette, hogy a fülgyulladás legtöbbször vírusos eredetű, ezért az egészségesebb életmód, hideg pára porlasztása, vitaminok szedése, és a gyakori szellőztetés segíthet a megelőzésben.

Mindent a fülgyulladásról hatékony megelőzés és gyógymódok 1
Dr. Sebő Zsuzsanna gyermekgyógyász főorvos, homeopata

Sajnos ezekből a vírusfertőzésekből gyakran alakul ki bakteriális fertőzés, amikor már nem elegendő a tüneti terápia.

„Néhány kivételtől eltekintve, a protokoll szerint kezdődő középfülgyulladásnál várni kell az antibiotikum felírással, 24-36 órán át. Ebben az időszakban, amikor nem teszünk amúgy semmit, mindenképpen javaslom homeopátiás szerek használatát.

Ajánlani szoktuk a melegítést is, de én csak olyan gyermekeknek javaslom a melegítő sapkát, akiknek a közérzetét ez javítja. Annál, aki tiltakozik, nem erőltetném.

Fontos a fájdalom csillapítása is, hogy ne szenvedjen a gyermek, erre alkalmasak a hagyományos gyógyszerek, de tudni kell, hogy a fájdalomcsillapító nem gyógyítja a betegséget, csak a tüneteket enyhíti, és akár el is fedi azokat. A homeopátia gazdag fegyvertárral rendelkezik arra az esetre, ha a vezető tünet az erős fájdalom.

A fülfájással mindig forduljunk orvoshoz. A homeopata orvos kezében még számos más lehetőség is van, és a helyes szert a fülfájás minősége, a fül képe, és a beteg állapota alapján dönti el. Van olyan eset, amikor az antibiotikumot adását sem lehet mellőzni. Ez azonban mindig felelős orvosi döntés legyen, és a szülő semmiképpen ne kezdjen el magától antibiotikum kúrát.” – szögezte le a gyermekorvos.

Forrás: Blikk.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work