Mindenfajta emberi együttélés során, így a házasságban is számos „hétköznapi” feladatot kell megoldaniuk a feleknek ahhoz, hogy az együttélés feltételeit és kereteit biztosíthassák.

Ez gyakran nem könnyű nem csak azért, mert ténylegesen nehéz külső feltételekhez alkalmazkodni, hanem azért is, mert a házastársak saját családjukban rendszerint eltérő mintákat kaptak. Minél inkább hasonló a házastársak szociális-társadalmi háttere, annál inkább elvárható, hogy bizonyos problémákról hasonlóan vélekedjenek, hogy azokat körülbelül hasonló módon próbálják megoldani.

Fordítva: minél inkább eltérő környezetből származnak, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ugyanazt a dolgot másként látják, másfajta megoldási repertoárral rendelkeznek, s hogy az életről alkotott elképzeléseik különbözőek. Ez utóbbi esetben a kölcsönös alkalmazkodás nehéz, és a párterápiás tapasztalatok szerint gyakran nem kölcsönös. Ez a tény maga már központi probléma lehet. A különböző háttérrel indulóknál ugyanis az optimális megoldások több formája képzelhető el, s ha ezek nem valósulnak meg, óhatatlanul feszültség keletkezik. Leginkább az vezethet ilyenkor eredményre, ha mindketten önként hajlandók kompromisszumokra, mindketten próbálják megérteni a másik „előtörténetét”, s közösen kidolgoznak egy új formát, amely szerint együtt tudnak élni. Ez az új forma körülbelül egyenlő mértékben kell merítsen mindkét fél hátteréből, hogy egyikük se érezze, a másik miatt áldozatokat hoz, hogy bizonyos dolgokat meg kell tagadnia.

Számtalan konfliktus adódhat egymás szokásainak a különbözőségéből. A szokások különbözősége rendszerint hosszabb együttélés után jelenthet problémát, mert kezdetben ezek nem derülnek ki, vagy pedig kevesebb figyelmet szentelnek nekik a házastársak. Ha a kapcsolat alapvetően működőképes, e különbözőségeket a felek fokozatosan el tudják fogadni, illetve a szokások egy része egymáshoz alakítható vagy az adott területen a szokások átalakulnak oly módon, hogy mindkét fél szokásai változnak, egymáséihoz hasonlóvá válnak. Apróságokról van szó, de ezeknek nagyobb jelentőségük lehet intim együttélés kapcsán, mint például a világnézeti különbségeknek.

-A.-   mondjuk — dohányzik, B. nem. Lehet, hogy ez egyáltalán nem befolyásolja kapcsolatuk. A. dohányzása nem zavarja. Ha zavarja, megegyezhetnek abban, hogy A. csak a lakás bizonyos helyiségében dohányzik, vagy otthon egyáltalán nem dohányzik, stb. Az is lehet, hogy B. rászokik a cigarettára, s akkor A. füstölése nem ingerli. De A. le is szokhat a dohányzásról B. kedvéért vagy az antinikotinista propaganda hatására, vagy esetleg azért, mert orvosa megijeszti stb. Ha azonban A. és B. tíz évig élnek együtt, és B.-nek A. dohányzásával eddig semmi baja nem volt, és most egyszerre emiatt panaszkodni kezd, szinte biztos, hogy nem a dohányzás a probléma, csak B. ezt direkt módon nem meri, vagy nem tudja kifezezni.

Újabb fontos területe a mindennapi problémáknak az egyéni és a közös célok tartalma. A házasság nem működhet anélkül, hogy bizonyos alapvető közös célokat a felek ne valósítanának meg. Azt gondolhatok, hogy akik alapvető közös célokban nem egyeznek, azok nem is házasodnak össze. Rendszerint talán nem, de gyakran később derül ki, hogy a „közös” célok már kezdetben is mások voltak, egyikük becsapta a másikat, illetve mindketten azt hitték, hogy a célok azonosak vagy hasonlóak.

Forrás: bien.hu