20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMindenki meglepődött: Itt tér vissza Damu Roland

Mindenki meglepődött: Itt tér vissza Damu Roland

A zűrös életű színész sokáig fizetőpincérként dolgozott, ám váratlanul felmondott. Most kiderült, hol folytatja!

Kiderült, mit tervez Damu Roland, miután váratlanul hátat fordított a vendéglátásnak, és felmondott abban a budapesti étteremben, ahol jó ideje dolgozott fizetőpincérkéntA zűrös életű színész a Facebookon jelentette be, hogy visszatér a színpadra, a közösségi oldalon pedig mindennap el fog szavalni egy verset.

Hétfőtől mindennap az idővonalamon egy új vers. Május közepétől pedig, egy új önálló est, ahol gitározom, énekelek, verset mondok egy órán keresztül. A pontos helyszínről és időpontról időben tájékoztatva lesztek” – írta a Facebookon Damu.

Néhány hozzászólással lejjebb az is kiderült, hogy a Pesti Szabad Szalon és Színház komoly együttműködést fontolgat a színésszel, május közepétől akár három előadása is lehet ott a börtönt és pszichiátriát is megjárt színésznek.

Úgy tűnik tehát, hogy Damu élete végre újra egyenesbe jött: bár nemrég minden idei Facebook-bejegyzését törölte, most visszatért. Új szelfijein mosolygósabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mint valaha!

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work