Főoldal > Hírek > Szabadidő > Bulvár > Minden pár csinálja, de sosem ismernék be! Neked mennyi ismerős belőlük?

Minden pár csinálja, de sosem ismernék be! Neked mennyi ismerős belőlük?

Hirdetés

A párkapcsolatokban sok olyan dolgot csinálnak a szerelmesek, amiket mások elől inkább eltitkolnak.

A romantikus filmekben a párkapcsolatok tökéletesek, a felek nem keverednek egymás előtt kínos szituációba, és a legtöbbször nem is csinálnak együtt semmi olyat, amit mások talán csodálkozó szemmel néznének, vagy ha elmesélik, meglepődve hallgatnának.

A valóságban azonban – szerencsére – minden másképp zajlik. A szerelmes pillanatok mellett jó néhány olyan aranyos és furcsa szokás is felbukkan, amit a legtöbbször mélyen titkol a pár a külvilág elől még akkor is, ha rendszeresen csinálják.

Mit csinálnak a párok, ha senki sem látja?

Bár a párkapcsolatok elején még sokszor szégyenlősek egymás előtt a felek, később általában ezek a gátak feloldódnak, a falak ledőlnek, és teljesen el tudják engedni magukat a másik előtt. Ez pedig azzal is jár, hogy olyan dolgokat tesznek együtt, amiket korábban eszükbe sem jutott volna. Ezzel persze nincs is semmi baj, sőt, egy hosszú távú szerelemben ez a természetes. A következő aranyosan vicces, és néha kicsit kínos helyzetek neked is biztosan ismerősek lesznek.

Karaokezás egy jól ismert számra – ez esetben az „I need a hero”-ra – vicces otthoni szettekben, persze tánccal egybekötve. Méghozzá a lehető leghangosabban és leghamisabban.
– Kövérnek nézek ki ebben a ruhában? – Igen. – Oh, tényleg, igazad van. Egy idő után már a legőszintébb véleményből sem lesz sértődés.
Egymást fotózni kínos és vicces helyzetekben egész jó móka tud lenni – legalábbis addig, amíg fel nem kerülnek valahova a képek.
– Meg akarod fogni a kezemet? – Csak a popcornt akarom. Van, amikor a nasi fontosabb a romantikánál.
– Szerinted ezt még felvehetem? – Egyértelműen nem. Ha nincs tiszta póló, és az előző napiba akar bújni valaki, azt bizony néha-néha a másik fél teszteli le, hogy hordható-e még egyszer, vagy nem.
Amikor órákig keresgéltek egy új helyet, ahol vacsorázhattok, de végül úgyis a megszokott étteremben köttök ki.
Azok a párok pedig, akiknek van kiskedvencük, gyakran kezelik őt igazi kisbabaként. Takarók, játékok, ruhák és végtelen babusgatás. Ismerős?
Ruha nélkül pizzázni a kanapén egy jó sorozatot vagy a kedvenc filmeteket nézve.
A nyári hőségben is összebújva szenvedni a forróság ellenére.
Forrás: Life.hu
Fotó: Bright Side

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: