14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárMinden erejét összeszedve, rákos betegen állt színpadra a magyar sztár

Minden erejét összeszedve, rákos betegen állt színpadra a magyar sztár

Az Elefánt becenévre hallgató gitáros egy héttel az operációja után már újra a közönséget szórakoztatta, bízik a gyógyulásában.

Egy héttel az operációja után, Balatonlellén lépett fel az Omegával Molnár György Elefánt, az együttes gitárosa.

A zenész múlt hétfőn, hólyagtükrözés közben tudta meg, hogy megtámadta a gyilkos kór, a műtétet pedig nem halogathatták: rögtön két, mogyoró méretű daganatot műtöttek ki a szervezetéből.

A zenész időközben hazatérhetett, sőt, vasárnap este már színpadra is lépett együttesével a balatonlellei koncerten. A koncert második felére visszatérő Elefántot vastaps fogadta.

„Rám bízták a döntést, szeretnék-e játszani, de tudták, úgyis ott leszek. Még mókáztak is, hogy csak a hirtelen mozdulatok miatt aggódnak, amelyektől valóban el lettem tiltva. Értettem a célzást” – mondta el a Blikknek Elefánt, akinek esze ágában sincs elbagatellizálni a betegségét.

„Persze, komolyra is fordítottuk a szót, és elmondtam, még nem akarnám, hogy a szaxofonos és a dobos után gitárossal is bővüljön az égi Omega zenekar” – idézte fel a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, és a két éve elhunyt Somló Tamásra és Laux Józsefre gondolt.

Minden erejét összeszedve, rákos betegen állt színpadra a magyar sztár 1
Fotó: Szabolcs László

Molnár Györgyben zenésztársain kívül a családja tartja a lelket: felesége, Henriett, akivel 2004 óta alkot egy párt, illetve két fia, a tizenegy éves Álmos és a kilencéves Zaránd mindenben támogatják őt.

„Elmondtam nekik, hogy rákos lettem, de még túl fiatalok ahhoz, hogy értelmezni tudják. Csak annyit tudnak erről a betegségről, hogy bele lehet halni. Olyan sokat kaptam tőlük, hogy alig győzöm visszaadni. Talán, ha lenne még 10-15 évem. Reménykedem” – tette hozzá a zenész, aki még egy új dalt is írt betegségéhez.

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work