6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekMikorra várják a járvány végét a magyarok?

Mikorra várják a járvány végét a magyarok?

Mikor lesz már ennek vége? Ezt találgatja az egész világ: mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba?

A magyar kormány májustól a gazdaság óvatos, biztonságos újraindítását tervezi.

A megkérdezett emberek válaszaiból kiderült: kicsit pesszimisták vagyunk, a magyarok többsége arra számít, hogy a nyár közepén lehet vége a veszélyhelyzetnek.

Senki sem tudja, mikor ér véget a maszkos, távolságtartós, otthonmaradós világ. A szakértőktől is ellentétes vélemények hallhatók. Nemrég dr. Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa úgy fogalmazott, szerinte júniusra lecseng a járvány nagy része. A balatoni szállásadók viszont úgy számolnak, csak augusztusban jöhetnek először vendégek. Horvátország azon gondolkodik, hogy egy „turistafolyosót” hozna létre: azok léphetnének be nyáron az országba, akik igazolni tudják, hogy nem fertőződtek meg a koronavírussal… Mások szerint viszont még ősszel sem állhat helyre minden, a németek az októberi müncheni sörfesztivált is törölték.

Fotó: 123RF

A ripost megkérdezte olvasóit, hogy szerintük mikor ér véget a járvány, és kiderült: a magyarok elég pesszimisták, a többség nyár közepére várja a veszélyhelyzet végét.

.. De több mint egyharmad szerint még őszre sem biztos, hogy véget ér a járvány, és csupán minden hatodik magyar gondolja úgy: már májusban letehetjük a maszkot…

 

A Ripost megkérdezte a járókelőket, íme:

  1. Ön szerint mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek?
  2. Tudja-e, hogyan terjed a koronavírus?
  3. Mikor látta utoljára „élőben” a szüleit, nagyszüleit?
  4. Ön szerint elég fegyelmezettek az emberek?
  5. Hány emberrel került kapcsolatba az elmúlt 24 órában?
  6. Miért van most kint az utcán?

 

Fekete Anna

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Június közepén.
  2. Ha az emberek közel mennek egymáshoz.
  3. Anyukámat 3 hete láttam, vidéken lakik.
  4. Viszonylag fegyelmezettek, sokan vannak az utcán, de tartják a távolságot.
  5. 3 emberrel találkoztam ma.
  6. A közelben lakom, 2 órát ki szoktunk jönni a kicsivel a levegőre.

 

Pető Dávid

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Július vége – augusztus eleje.
  2. Tárgyakon, padokon, kapaszkodókon rajta marad, megfogjuk, átadjuk.
  3. Édesanyámmal élek, a nagyszüleim a szemközti lakásban laknak. Próbáljuk kerülni az érintkezést, így nagyon ritka, hogy átmegyünk.
  4. Nem fegyelmezettek. Egyre többen vannak megint az utcákon, főleg hétvégén.
  5. 3-nál kevesebb emberrel találkoztam.
  6. Itt lakom a kerületben, kiszellőztetem a fejem a Margitszigeten.

 

Matúz Edina

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Legrosszabb esetben júliusban vagy augusztusban.
  2. Emberről, emberre, cseppfertőzéssel.
  3. Karácsonykor, vidéken laknak.
  4. Néha fegyelmezettek, néha nem, de most lazultak.
  5. Ma még senkivel nem kerültem kapcsolatba.
  6. Anatómiát tanulok, így könnyebb, ha közben napozom.

 

Dr. Barkóczi István

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Május közepére vége lesz.
  2. Rátapad az ember kezére, ha megfogjuk a tárgyakat. Azt mondják, levegőben is, de nem tudom.
  3. 1 hónapja láttam a családomat, el vannak tiltva, hogy senki se legyen beteg.
  4. Igen, fegyelmezettek, ami számomra kellemes meglepetés.
  5. Tegnap jött a lakásomba 4 szerelő.
  6. Éppen a német barátom jött hozzám, vele sétáltam és beszélgettem.

 

Szabó Zsolt

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Május végén.
  2. Levegőn keresztül, érintéssel, cseppfertőzéssel.
  3. A gyerekeimmel együtt élünk, a szüleim nem élnek, az anyósomékhoz nem járunk el, hiszen karanténban vannak.
  4. Nem fegyelmezettek.
  5. A családomon kívül senkivel.
  6. Kijöttem egy fél órára lazítani, mert sok egyszerre, hogy a gyerekeknek otthon folyik a tanítás és hangzavar van.

 

Salad Telebi

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Júliusban.
  2. A közlekedési eszközökön és a szupermarketekben.
  3. Januárban. Szerettem volna visszamenni Jordániába, de lezárták a határt. De most már nem mennék, nem sodornám veszélybe őket.
  4. Itt nem veszik szigorúan a szabályokat, mint más országokban.
  5. Csak a lakótársammal találkoztam, és boltban voltam.
  6. Kijöttem sportolni a szabad levegőre.

 

Kiss Ágota

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Talán júliusra.
  2. „Szájhagyomány” útján. Ha túl közel állunk egymáshoz.
  3. A gyermekeimet március közepén láttam.
  4. Is-is, látok csoportokat jó közel egymáshoz, de olyat is, amikor csak anya és a gyereke sétál.
  5. Senkivel nem kerültem kapcsolatba.
  6. Egészségügyileg szükségem van a sétára.

 

Szalai Csilla

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Június közepén vagy végén.
  2. Állítólag cseppfertőzés útján.
  3. A lányaimat régen láttam, de külföldön élnek. Most jöttek volna haza, de a határ zárása miatt nem tudnak.
  4. Teljesen változó, mennyire fegyelmezettek az emberek.
  5. 2 emberrel kerültem kapcsolatba.
  6. Ma van a névnapom, és szerettem volna kint ülni.

 

Szemák Alexandra

Fotó: Sulyok László/Ripost

  1. Remélem, 2 hónapon belül.
  2. Érintkezéssel, cseppfertőzéssel, emberről emberre.
  3. Több mint három hónapja. Én Ukrajnában születtem, de nem tudok átmenni, mert le vannak zárva a határok.
  4. Ez emberfüggő, van, aki komolyabban veszi és van, aki nem.
  5. Csak a párommal kerültem kapcsolatba.
  6. Kijöttem napozni. Kicsi lakásban élek, ahova nem süt be a nap.

ripost, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work