Hirmagazin.eu
Főoldal » Miért hallgat testvére rendőrségi ügyéről Curtis? Teljesen magába zárja fájdalmát a rapper
Bulvár

Miért hallgat testvére rendőrségi ügyéről Curtis? Teljesen magába zárja fájdalmát a rapper

Budapest – Magába zárja fájdalmát a Curtis, azaz Széki Attila, aki talán még mindig nem fogta fel, hogy örökre megváltozott az élete.

A rapper imádott testvérét, Lajost májusban tartóztatták le, a gyanú szerint köze lehet a tizenkét éve eltűnt Katzenbach Imre megöléséhez. A zenész az elmúlt, több mint egy hónapban szinte senkivel sem beszélt a történtekről, s bár próbált úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, érthető módon megviseli, hogy bátyja egy ilyen súlyos ügyben lett gyanúsított.

– Attila senkinek nem beszél a családját érintő ügyről, tudjuk, hogy megérintette, de minden barátja tiszteletben tartja az érzéseit, ezért nem kérdezősködünk, nem faggatjuk – súgta meg a Blikknek a rapper egyik barátja.

Curtis közeli barátai korábban elmondták lapunknak, hogy a zenész hisz fivére ártatlanságában, s szerinte mindössze egy hatalmas félreértésről lehet szó.

– Attilának nincsen kedve semmihez. Nem akar beszélni a történtekről és nem akar foglalkozni semmivel. Szinte minden napja ugyanúgy telik, szomorúan és egyhangúan – mondta akkor lapunknak a zenész egyik ismerőse, aki szerint Curtis bele is fogyott a megrázkódtatásba.

Sz. Lajost azzal gyanúsítják, hogy köze lehet Katzenbach halálához /Fotó: Varga Imre Sz. Lajost azzal gyanúsítják, hogy köze lehet Katzenbach halálához /Fotó: Varga Imre

Lapunk hiába kereste többször Curtist az ügyben, kategorikusan elzárkózik a nyilatkozástól, a telefonját nem veszi fel, s a közösségi oldalain sem utal arra, milyen nehéz időszakot él meg a Széki család. De vajon mi lehet ennek az oka?

– Elképzelhető, hogy nem akarja elhinni a testvéréről azt, amit a hatóságok állítanak, viszont ha a bizonyítékok a bűnössége mellett szólnak, akkor meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a korábban a fivéréről kialakított kép mégsem tükrözi teljesen a valóságot – kezdte lapunknak dr. Baksa Balázs life coach. – Annak, hogy nem beszél a történtekről, az lehet az oka, hogy érzelmileg fel kell dolgoznia az elmúlt időszakot. Távol tartja magát a témától, nem akar bevonódni, az egész a gyászfolyamathoz hasonlít: egyfelől megjelenhet a tagadás, másfelől ilyenkor a korábban kialakított idealizált képet kell eltemetni. Az, hogy mikor szeretne beszélni róla, csak az ő döntése, a barátoknak, családnak ilyenkor elfogadó közeget kell biztosítaniuk, de nem szabad erőltetni a témát, főleg, hogy egy ilyen szélsőséges helyzetben az emberekbe vetett bizalma is megrendülhet annak, aki ilyet él át.

A volt futballista, Katzenbach Imre 12 éve tűnt el, csak a  holtteste került elő A volt futballista, Katzenbach Imre 12 éve tűnt el, csak a holtteste került elő

A rapper és családja még jobban összezárt Lajos letartóztatási óta, az egész Curtis édesanyját, Jutka mamát viselte meg a legjobban. Bár még évek telhetnek el az ítéletig, mi történne, ha Lajosról kiderülne, hogy valóban köze van Katzenbach eltűnéséhez?

– Rengeteg önismereti és kapcsolati munka szükséges ahhoz, hogy a kettejük közti bizalom vissza tudjon épülni. A testvéri kötelék igen erős, így reális esélye van annak, hogy az ember akkor sem fordít hátat a rokonának, ha bebizonyosodik a bűnössége – mondta a coach.

Szerettei és a munkája tartja benne a lelket

Curtis mindenben számíthat kedvesére, Juditra, valamint kisfia, Doncsi még akkor is mosolyt csal az arcára, amikor a legmélyebben van. Nemrég újra megindult koncertezés, a rapper pedig többször elmondta, hogy rengeteg erőt merít a közönség szeretetéből.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita

Hasonló hírek

Világsztár klipjében rázza a dögös magyar műsorvezető – VIDEÓ

Mazsi

Visszatérhet Michael Jackson? Különös dolog miatt bíznak benne a rajongói

Mazsi

Végre kiderült, miért szingli még mindig Osvárt Andrea – VIDEÓ

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!