A madarakat sok bonyolult helyzeten segíti át az éneklés, egyebek között így csalogatják magukhoz a párjukat vagy védik meg területüket. Mindegyik madárnak értenie kell e fontos jelzéseket, hogy életben maradhasson fajtársai között.

Tavaszi hajnalon, mihelyt világosodni kezd az ég alja, egy madár dalba kezd. Perceken belül mások is csatlakoznak hozzá, és mire a Nap a látóhatár fölé emelkedik, különféle fajok trillázása, csiripelése tölti be a tájat. Egyik-másik ének elképesztően hangos, több száz méterre elhallatszik, akár a nagyvárosi forgalom zaját is túlharsogja.

Sok madár – a rövid étkezési szüneteket leszámítva – szinte megállás nélkül énekel egészen napszálltáig, sőt némelyek még akkor sem hagyják abba. A fülemülék éjjel-nappal trilláznak, a vörösbegyek a városban az utcalámpák fényénél is koncerteznek. Ha meggondoljuk, mennyi energiát és fáradságot fordítanak a madarak az éneklésre, aligha meglepő kijelentés, hogy a dal igen fontos az életükben.

Mire jó a dal?

Az éneklés alapvetően a hím eszköze, hogy magára vonja a figyelmet, „Itt vagyok!” – adja a tojók tudtára. „Ez az én birtokom, kívül tágasabb!” – hessenti el a többi hímet. A dal azt is sejtetheti a nőstényekkel, hogy az erőteljes hang gazdájából jobb társ válhat, mint a környéken ajánlkozó más hímekből.

A fiatal hím énekesmadárnak nem veleszületett képessége a helyes éneklés – más hímektől lesi el a módját. Ha például ivaréretlen erdei pintyeket kalitkába zárunk, ahol nem hallhatják más pintyhímek dalát, maguktól nem tudják elsajátítani a megfelelő énektechnikát. Ha viszont felnőtt madár énekének hangfelvételét játsszuk le nekik, hamarosan utánozni kezdik. Igen érdekes, hogy bár tanulniuk kell a dalt, mindig fajtársaikét utánozzák. Idegen fajhoz tartozó madár énekét nem másolják. A vadon élő fiatal hímnek nagyon gyorsan meg kell tanulnia a dalt, hogy területet foglalhasson. Mihelyt magabiztosan énekel, már könnyebb a dolga, mert a többi hím akkor is tudni fog a jelenlétéről, ha nem látható – márpedig az erdei madarak sokszor tűnnek cl az ágak között. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnának meg terjeszkedni, két hím gyakran kergeti egymást ide-oda, amíg nem tisztázódik a határvonal. Egy társuk „tulajdonjogát” a többiek csak addig tartják „tiszteletben”, amíg az énekel. Miután elhallgat – talán azért, mert ragadozó csípte el -, a szomszédos hímek egykettőre kibővítik a birtokukat, esetleg egy addig hontalan madár költözik a megüresedett helyre.

Változatos hangzás

Bár mindegyik faj énekében fölfedezhetők azonos vonások és hangzások, éppúgy nincs két pontosan egyező madárdal, mint ahogy két ember hangja sem tökéletesen egyforma. Minthogy minden dal más és a fiatalok azidősebbektől tanulnak, helyi „nyelvjárások” alakulnak ki; vagyis az egyik vidéken másként hangzik a dal, mint a másikon.Az ornitológusok bebizonyították, hogy a madarak az egyedeket is azonosítják a hangjukról. I la idegen települ a gazdátlanná vált területre, és a tősgyökeres hímek felismerik, hogy új a jövevény, akkor még jobban rázendítenek, így jelzik, merre található a birtokuk, illetve a lármázással nagyobbítani is próbálják saját területüket az érkező rovására.

Van olyan madár, például a széncinege, amelyik több, egymástól kissé különböző dalt is tud. A hím előbb az egyiket adja elő, azután a másikat, majd esetleg egy harmadikat. Elképzelhető, hogy ezzel megtéveszt más hímeket,amelyek azt hiszik, több hím is tartózkodik a térségben, ezért nincs értelme a környéken birtokszerzéssel próbálkozniuk. A megfelelő nagyságú terület birtoklása létfontosságú a sikeres szaporodáshoz: elegendő táplálékforrást kell tartalmaznia mind a szülőpár, mind a fészekalj számára. Alkalmas fészkelőhelyet is kell kínálnia, valamint a ragadozók elől rejtekhelyet, a földön fészkelő fajoknak pedig jó kilátást, hogy messziről észrevehessék a közeledő veszélyt. Egyik-másik fajra jellemző, hogy a tojó választja ki az ideálisnak látszó területet, és a hímet annak „tartozékaként” fogadja cl.
Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu