Image default
Egészség - betegség

Micsoda? Naponta 40 percre megvakulunk, és még csak észre sem vesszük

Észre sem vesszük, pedig naponta többször is előfordul, hogy egyáltalán nem látunk: pillanatnyi vakságunk naponta 40 percen át tart.

Bár sokan tartanak attól, hogy elveszítik látásukat, az emberrel naponta mégis számtalanszor megesik, hogy tulajdonképpen semmit sem lát. Ezt azonban egyáltalán nem vesszük észre, s azért fordulhat elő, mert a mozgásban lévő szem voltaképpen vak. A pillanyatnyi vakság pedig tényleg nagyon rövid ideig tart: körülbelül 50 milliszekundum alatt megy végbe.

Az apró kiesést pedig, amelyet röviden tesztelhetünk is, az agy korrigálja. A tükör előtt előbb az egyik, majd a másik szemet kell figyelni, és meg kell ismételni ezt a kis gyakorlatot. Bár mindvégig ott lesz a szemek tükörképe, egy dolgot az ember azonban sosem lát: a mozgó szemet, mely egyszer az egyik irányba, máskor a másikba fordul.

Valahányszor az ember arrébb pillant, annyiszor esik ki 50 milliszekundum abból, amit nem mozgó szemmel láthatott volna. Ez naponta átlagosan 40 percet jelent, ami úgy telik el, hogy semmit sem látunk.

Ezt a sok apró, pillanatnyi vakságot az agyunk egyszerű, utólagos szerkesztéssel kivágja az érzékelt képből, ráadásul pont úgy, mint egy film utómunkálataiban. Mivel az információkat két külön szemgolyó közvetíti számára, és a két érzékelt képből egy tökéletes képet kell szinkronizálnia.

S bár a pillanatnyi vakság csak nagyon rövid ideig tart, mégis hátrányunk lehet belőle például autóbalesetnél. Ha az ütközéshez vezető pillanattöredék éppen egybeesik a mozgó szem 50 milliszekundumnyi megvakulásával – írja a Noizz.

Forrás: Blikk.hu

Hasonló hírek

A véradásért indított közösségi kampányt a vöröskereszt

Edit

Egy teniszlabdát tesz a nyaka és a fal közé. 6 PERC múlva olyan, mintha újjászületett volna!

Mazsi

Nem jön a baba? Gyuri bácsi gyógynövényjavaslata!

Géza