11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságMiben más a bitcoin, mint a hagyományos fizetőeszközök?

Miben más a bitcoin, mint a hagyományos fizetőeszközök?

Miben más a bitcoin, mint a hagyományos fizetőeszközök?

A csapból is ez folyik, mégsem ismerjük.

Kissé még mindig átláthatatlan a kriptovaluták világa a hétköznapi halandók számára, pedig már több mint egy évtizede az életünk részének számítanak. Ezek a virtuális fizetőeszközök egy harmadik résztvevő nélküli kereskedelmet tesznek lehetővé a piaci szereplők számára.

Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy amíg a mindennapi életből ismert és megszokott pénzügyi tranzakcióknak egy központi hatalom is részese, addig az interneten forgó bitcoin egy decentralizált rendszerben működik. Nincsen semmilyen külső ellenőrző szerv, hiszen egy nyílt forráskódú szoftveres hálózaton zajlanak a tranzakciók. Ahogy azt már jól ismerjük, a valóságban az állam ráhatása szabályozza a pénzügyeket, ez viszont a bitcoin esetében nem igaz, a kereslet és a kínálat irányítja a változásokat, ezek azok a folyamatok, amik kialakítják az értékét a kriptovalutának. Tehát amíg ezeket a folyamatokat a valóságban például a különféle bankok és kormányok ellenőrzik, hagyják jóvá, addig ez a bitcoin esetében a már említett hálózaton zajlik, ahol bárki bekapcsolódhat ebbe a folyamatba. Akár mi is megtehetjük, például itt is: btcloopholepro.com/bg.

Ez a digitális fizetőeszköz ugyan fizikai formátumban nem létezik, mégis a világ egyre nagyobb részén elfogadják hivatalosan is. Nagyobb márkák is előszeretettel vesznek részt ezekben a folyamatokban, és bár sokan csak bizonyos szolgáltatásokat vagy termékeket kínálnak bitcoinért cserébe, így is hatalmas lépéseket tett a kriptovaluta az ismertség és elismertség terén. Nem véletlenül válik a hétköznapi, kereskedelmi ismeretekkel nem rendelkezők számára is egyre vonzóbbá. A bitcoincodedenmark.com oldalon olyan automatizált szoftver segítségével kereskedhet gyakorlatilag bárki, ami akár napi néhány perc alatt bevételhez juttatja a bátor jelentkezőket. Az automatizált megoldás rendelkezik a szükséges szaktudással, így ennek közreműködésével mindenféle szakértelem nélkül kapcsolódhatunk be a kriptopénz világába.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work