17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekMi történt Damu Rolanddal? A közösségi oldalán kér segítséget – fotó

Mi történt Damu Rolanddal? A közösségi oldalán kér segítséget – fotó

Damu Roland közösségi oldalán kér segítséget.

Damu Roland egy hete számolt be arról, hogy az ágyból is alig bír felkelni, fulladozik és levegőért imádkozik. Akkor azt írta, hogy noha a 47. születésnapján legalább kétezren köszöntötték fel, mégis csupán két ember volt, akikre betegsége alatt számíthatott. Ennek ellenére hálás a sorsnak és a barátainak.

Legfrissebb életmódhírek, itt!

Most azonban újra jelentkezett a Facebook-oldalán:

Segítséget kérek. Sajnos lassabban és nehezebben gyógyulok, mint gondoltam. Két hete nem tudok dolgozni. Tisztelettel kérem azokat az embereket, akik akarnak és tudnak segíteni nekem, tegyék meg.

Majd azt is megfogalmazta, hogy most csak pénzre van szüksége, hogy ki tudja fizetni a lakhatását és a gyógyszereit.

„Amennyiben most segítesz rajtam, ígérem, hogy gyógyulásom után, elmegyek hozzád akár születésnapodon, akár névnapodon köszönteni téged vagy kedves szeretteidet” – írta a bejegyzése végén Roland.

Legfrissebb életmódhírek, itt!

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work