Hirmagazin.eu
Főoldal » Mi történhetett? Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából
Bulvár

Mi történhetett? Mentő vitte el Kandász Andreát a TV2 főzőműsorának stúdiójából

Majdnem tragédiába fulladt egy forgatás, amikor súlyosan megsérült a műsorvezető.

Kandász Andrea és Cseke Katinka egy párosként küzdöttek a MasterChef VIP 2 műsorában, ahol 15 perc állt a rendelkezésükre, hogy két és fél kiló krumplit megpucoljanak és legyaluljanak.

A feladat közben Andi kezéből kicsúszott a mandolinos szeletelő egyik eleme, amivel rászorította a krumplit a szerkezetre, majd azzal a lendülettel belenyúlt a pengébe. A műsorvezető több helyen is megvágta magát, ezért sürgős ellátásra szorult.

„Ezúttal külső helyszínen forgattunk, ahol az volt a feladat, hogy adott időn belül minél több krumplit reszeljünk le párban. Nálunk otthon ezt a feladatot mindig Feri látja el, mert én biztos, hogy lereszelem az ujjamat. A helyzeten az sem segített, hogy Katinkával kerültem párba, aki szintén ezzel a problémával küzdött. Végül megpróbáltam a lehetetlent, és meg is lett az eredménye…” – kezdte a Ripostnak Andi. A műsorvezető sérülése ráadásul annyira súlyos volt, hogy a stáb orvosa mellett Győrfi Pál is a segítségére sietett.

„Nem sokon múlt, hogy levágjam az ujjamat. De nem csak én jártam így, Biró Ica is megvágta a saját ujjpercét. Az én sérülésem viszont olyan súlyos volt, hogy az orvos úgy döntött, a helyszínen megkezdi az ellátást. Végül kiderült, hogy ez nem lesz elég, így mentővel elvittek minket az ügyeletre, ahol összevarrták az ujjunkat. Az is szóba került, hogy akár a versenyt sem tudjuk folytatni” – mondta Andi. A versenyzők további sorsát végigkövethetjük a Masterchef VIP csütörtöki adásában.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Blikk

Hasonló hírek

Meglepő kijelentést tett Lagzi Lajcsi, mit szólnak ehhez a gyerekei?

Mazsi

Győzike apósát is csalással gyanúsítják

Géza

Kiderült Kordáék súlyos titka Szenes Iván halálának évfordulóján!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!