Hirmagazin.eu
Főoldal » Meztelenül kellett vizsgáznia Gregor Bernadettnek
Bulvár

Meztelenül kellett vizsgáznia Gregor Bernadettnek

Gregor Bernadett azt mondta, többször is meztelenre vetkőzött az egyetemen, attól tartott ugyanis, hogy ha ellenkezik, kirúgják.

Gregor Bernadett (Forrás: 24.hu)

Gregor Bernadett a Story Magazinnak adott interjújában elmondta, hogy földi pokolként élte meg az egyetemi éveit, és egyben beszélt arról is, hogy hogyan használták ki naivitását.

A színésznő a Story-nak felidézte, hogy a falvételi harmadik rostáján a Mesél a bécsi erdő egyik jelenetét kellett eljátszaniuk fürdőruhában, vizesen, és mivel kevesebb volt a fiú, ezért a lányoknak kétszer kellett előadniuk ugyanazt. Elmondása szerint egy széken fagyoskodva, majdnem meztelenül ült a vizsgabizottság mellett.

„Lehet, hogy a többi lánynak nem, de nekem olyan sokkot okozott, hogy a vártnál hamarabb, ott jött meg a menstruációm” – emlékezett vissza a most 45 éves Gregor Bernadett.

Miután felvették, újabb megalázó helyzeteket kellett átélnie a színésznőnek. Amint arról Gregor Bernadett a lapnak beszámolt, az első helyzetgyakorlaton például valóságos pofonoknak és csókoknak kellett elcsattanniuk.

„Az egyik osztálytársam, akinek akkor még a nevét sem tudtam, a nyelvét dugta a torkomig, majd megpofozott” – idézi a Blikk a színésznő szavait.

Az év végi vizsgáján pedig már teljesen meztelenül kellett előadnia a Rómeó és Júlia egyik jelenetét.

Gregor Bernadett azt mondta, félelemből hagyta magát, félt ugyanis attól, hogy amennyiben ellenkezik, kirúghatják őt az egyetemről. A színésznő úgy érzi, csak apja nevének köszönheti, hogy elkerülte az esetleges komolyabb sérelmeket az egyetemi évek alatt.

Forrás: eloben.hu

Kép: 24.hu

Hasonló hírek

75 éves Danny DeVitó! Boldog szülinapot!

Géza

Öngyilkos lett Tina Turner fia

Mazsi

Kiderült az igazság, kötött-e vádalkut Lagzi Lajcsi

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------