17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldMerkel: Az nem megy, hogy egyesek egyáltalán nem akarnak muszlimokat

Merkel: Az nem megy, hogy egyesek egyáltalán nem akarnak muszlimokat

forrás MTI

Kiállt az elmúlt hónapokban követett menekültpolitikája mellett vasárnap Angela Merkel, és élesen bírálta azokat az európai országokat, amelyek kijelentik, hogy nem fogadnak be muszlim menekülteket. A német kancellár az ARD televíziónak adott interjújában ragaszkodott a menekültek elosztására vonatkozó kvótarendszerhez is. A politikus arról is beszélt, hogy a németországi törökök ne hurcolják be a törökországi konfliktusokat.

A német közszolgálati tévé Tudósítás Berlinből című műsorában Angela Merkel német kancellár reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagjai megegyezésre jutnak majd a migrációs válságból adódó, megoldásra váró kérdésekről, köztük arról, miképp osszák el igazságosan a menedékkérőket az unió 28 tagországa között.

“A maga részét mindenkinek meg kell tennie” – mondta -, ugyanakkor nem zárta ki, hogy egyes országok kevesebb migránst fogadjanak be, ha ehelyett pénzügyileg nagyobb szerepet vállalnak.

Merkel: Az nem megy, hogy egyesek egyáltalán nem akarnak muszlimokat
Angela Merkel az ARD TV-ben nyilatkozik Fotó: EPA/RAINER JENSEN

Az nem megy, hogy egyesek egyáltalán nem akarnak muszlimokat

A megoldás mikéntjének kérdésében van “néhány ország, amely nem annyira akar ebben részt venni, és mások, akik nyitottak” – mondta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető politikus.

“Az azonban nem fog menni – hangsúlyozta -, hogy egyes országok kijelentik, hogy egyáltalán nem akarunk muszlimokat az országunkban. Függetlenül attól, hogy az humanitárius szempontból szükséges-e vagy sem.” Erről továbbra is beszélni kell – mondta.

Egymással is beszélni kell, nem csak egymásról

Az EU és Törökország által kötött menekültügyi megállapodást minden partnerország helyesnek és fontosnak nevezte – fűzte hozzá Merkel, aki az elmúlt napokban az EU számos kételkedő állam- és kormányfőjével folytatott tárgyalásokat.

A kancellár kijelentette, hogy a törökországi puccskísérletet követő fejlemények ellenére folytatni kell Ankarával a tárgyalásokat.

“Ha az emberek nem beszélnek egymással, hanem mindig csak egymásról, az a diplomáciában a legtöbb esetben semmilyen különösebben jó eredményre nem vezet” – fogalmazott.

A tárgyalások és az újabb és újabb találkozók a török politikusokkal fontosak – mondta, mindazonáltal nem tett említést egy esetleges törökországi látogatásáról.

Merkel jogosnak mondta, hogy a török vezetés elvárta a puccs elítélését. Másfelől örömét fejezte ki afelett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök hajlandó beszélni arról, hogyan bánjanak a puccs után bebörtönzött emberekkel.

A németországi törökök ne hurcolják be a törökországi konfliktusokat

A kancellár, akinek a török származású német állampolgároktól nagyobb lojalitást sürgető kijelentését sok bírálat érte az elmúlt napokban, most kifejtette, abból indul ki, “hogy a Törökországban kialakult konfliktust, nem (…) szabad Németországba behurcolni”.

Szavaival nyilvánvalóan arra utalt, hogy a július 15-i törökországi puccskísérlet óta feszültségek keletkeztek a németországi török közösségen belül Erdogan elnök, illetve a puccsért Erdogan által felelőssé tett Fethullah Gülen hitszónok hívei között.

Az újrázásról még nem beszél

A CDU élén álló Merkel az ARD-nek adott tv-interjúban továbbra is nyitva hagyta azt a kérdést, hogy versenybe száll-e újra a kancellári címért a jövő év őszén esedékes szövetségi választásokon. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy “a megfelelő időben” meghozza az erre vonatkozó döntést.

A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner