13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMerkel: A német kormány támogatja a Szíria elleni légicsapást

Merkel: A német kormány támogatja a Szíria elleni légicsapást

A német kormány támogatja az amerikai-brit-francia koalíció Szíria elleni légicsapását. Angela Merkel kancellár szombati berlini nyilatkozatában szükségesnek és arányosnak nevezte az éjjel végrehajtott katonai akciót.

Kép: Hírstart

Mint fogalmazott, azért volt szükség a katonai fellépésre, hogy „megőrizzük a vegyi fegyverek nemzetközi tilalmáról szóló egyezmény hatékonyságát és a szíriai rezsimet intsük annak további megszegésétől”.

Merkel szerint a légicsapást végrehajtó koalíció az általa viselt felelősséggel összhangban cselekedett. Kiemelte: „Száz évvel az első világháború után mindannyiunknak szembe kell szállnia a vegyifegyver-tilalmi egyezmény eróziójával”, és Németország határozottan támogat minden erre irányuló diplomáciai lépést.

Jogosnak nevezte a katonai akciót Heiko Maas külügyminiszter is. Közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország hónapok óta akadályozza az ENSZ Biztonsági Tanácsának munkáját Szíria, így a Dúmában egy hete elkövetett állítólagos vegyifegyver-támadás ügyében is, és a testület nem tudja ellátni a munkáját.

Jürgen Hardt, a CDU-CSU kormányfrakció külpolitikai szóvivője „indokoltnak” tartja Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje elleni légitámadást. Véleménye szerint nyomós bizonyítékok utalnak arra, hogy Aszad az ellenzék elleni harcban vegyi fegyvereket vetett be, a katonai csapás „ezért a Szíriában élő emberek védelmét szolgálta” – mondta Hardt.

Jürgen Hardt. Kép: Auswärtiges Amt

Annalena Baerbock, a Zöldek vezetője azonban figyelmeztetett: „Amennyire szörnyűek a szíriai rezsim és szövetségeseinek rémtettei, ugyanannyira rossz a további katonai eszkaláció”. Úgy véli, hogy Federica Mogherini európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek össze kellene hívnia minden uniós állam és kormány vezetőjét, hogy világos stratégiát dolgozzanak ki.

„Ha Mogherini nem cselekszik, Merkelnek kell megtennie” – mondta Baerbock.

Az amerikai-francia-brit koalíció a múlt heti dúmai támadásra válaszul szombatra virradó éjjel a szíriai hatalom vegyifegyver-létesítményei ellen hajtott végre precíziós légicsapásokat.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner