6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMentőhelikopterrel vitték kórházba a Konyhafőnök zsűritagját

Mentőhelikopterrel vitték kórházba a Konyhafőnök zsűritagját

Fördős Zé nemrég két hetet töltött Argentínában, teljesen egyedül. A Konyhafőnök zsűritagja nem először járt Dél-Amerikában és nem is mindig sikerült ilyen tökéletesen a kirándulás: kiderült, hogy egy korábbi útja során súlyos balesetet szenvedett.

Kép: hirzona24.hu

Meglepetés magazinnak mesélt legutóbbi kalandtúrájáról a Konyhafőnök népszerű zsűritagja. Fördős Zé egyedül vágott neki Argentínának: Patagóniában járt, ahol napi 8 órát gyalogolt kietlen tájakon, éjszakánként pedig egy sátorban tért nyugovóra.

„Szerencsére nagyon jól sikerült a kalandtúra, nem úgy, mint egy korábbi, amikor csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy életben maradtam” – mondta a lapnak Zé, akiről kiderült, hogy egy hasonló út alkalmával – mivel szereti az extrém sportokat – siklóernyőre pattant, de súlyos baleset érte.

Fördős légörvénybe került, egy szakadékba zuhant, s csak a mentőernyőnek köszönhetően sikerült túlélnie a balesetet. Amikor az arra járó turisták meglátták, azonnal értesítették a mentőket.

„Nagy fájdalmaim voltak, helikopterrel szállítottak kórházba, mert úgy tűnt, eltört a gerincem és a sarkam. Ám a röntgenfelvétel kimutatta, nem olyan nagy a baj, megúsztam kisebb zúzódásokkal” – mondta Zé, hozzátéve: szerencsére volt biztosítása, különben több mint egymillió forintba került volna az ellátása.

„El kell ismerni, hogy a siklóernyőzés kockázattal jár, de én ezt jól kezelem. Lélekben fel vagyok készülve, hogy bármi rossz történhet velem” – mondta a lapnak Zé, akit a történtek egyáltalán nem tántorítottak el attól, hogy újabb extrém túrákra vállalkozzon a jövőben.

Forrás: hirzona24.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem