Van-e alternatívája a gyógyszerközpontú pszichiátriai kezeléseknek?

A pszichiátria jelenlegi, elsősorban tudatmódosító gyógyszerezésen alapuló gyakorlatát egyre gyakrabban éri kritika szakmai és társadalmi körökben egyaránt. Mindez nem véletlen: ma már számos vezető pszichiáter is elismeri, hogy nincsenek tisztában a mentális zavarok valódi okaival – márpedig közismert dolog, hogy ha egy problémának nem ismerjük az okát, kezelni sem tudjuk igazán.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne léteznének valódi alternatívák a mai, elsősorban tudattompító gyógyszereket alkalmazó pszichiátriai kezelésekkel szemben. Ezek némelyike kézenfekvő, más módoknak utána kell járni, de mindig vannak olyan megoldási lehetőségek, amelyeket érdemes számításba venni a pszichiátriai gyógyszerezés előtt. E cikk a teljesség igénye nélkül igyekszik bemutatni a legfontosabb lehetőségeket, amelyek megoldást nyújthatnak a mentális nehézségekre.

A háttérben meghúzódó testi probléma felderítése

Fel tud-e idézni egy olyan alkalmat, amikor különösen éhes volt, annyira, hogy az éhség mardosta a gyomrát? Ilyen helyzetben az ember gyakran sokkal türelmetlenebb, ingerlékenyebb lehet embertársaival, mint egyébként. Történt-e Önnel olyan, hogy fogfájás kínozta, amelyet kénytelen volt hosszabb időn át elviselni? Befolyásolta-e ez a lelki egyensúlyát és a világhoz való hozzáállását? Számtalan hasonló példát lehetne még felsorolni, amelyek jól illusztrálnák, hogy egy testi kellemetlenség hogyan befolyásolhatja az ember mentális jóllétét.

Ha valaki fizikailag nem érzi jól magát, az erősen ronthatja szellemi állapotát, és ez különösen igaz lehet, ha a probléma okozója egy, a háttérben meghúzódó, fel nem derített (krónikus) betegség. Számtalan olyan testi betegség létezik, amely azt okozhatja, hogy a páciens „pszichiátriai” tüneteket mutat, és ezekről orvosi tanulmányok egész sora számol be.

A diagnosztizálatlan testi betegségek felfedése tehát nem elhanyagolható tényezője egy működőképes mentális egészségügyi rendszernek. A valódi segítségnyújtást célzó elmeegészségügyi intézményeket olyan teljes diagnosztikai rendszerrel kellene ellátni, amely segítségével a páciens tetőtől talpig kivizsgálható, hogy megállapíthassák, van-e olyan testi betegsége, ami „pszichiátriai” tüneteket vált ki, és amelyek orvoslásával a kellemetlen mentális tünetek megszűnnek.

Megfelelő étrend

A fentiekhez hasonlóan az elégtelen, tápanyagokban vagy vitaminokban szegény táplálkozás vagy a szervezet kiszáradása (vízhiány) is negatív hatást fejthet ki a mentális állapotra. Hogy emellett bizonyos élelmiszeradalékok és -színezékek káros hatással lehetnek a tevékenységre és a figyelemre, ez ma már bizonyos termékek csomagolásán is megjelenik figyelmeztetésként.

Az eredményes elmeegészségügyi kezelésnek részét kellene, hogy képezze, hogy a páciensek napi étkezésük részeként megfelelő mennyiségű és összetételű tápanyagban, vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben részesüljenek, illetve étrendjük részét képezze bármely olyan táplálékkiegészítő adagolása, amelynek hiánya a páciens szellemi állapotának rosszabbodásához vezetett.

Egészséges testmozgás

A jóleső, megfelelő mennyiségű testmozgás fizikai és szellemi állapotra gyakorolt kedvező hatását aligha szükséges külön magyarázni, ahogyan azt sem, hogy a mai pszichiátriai osztályokon, intézetekben a kezelteknek mennyi lehetőségük van a jóleső testmozgásra – főleg bódultra gyógyszerezett állapotban.

Egy, a testmozgás mentális állapotra kifejtett pozitív hatásairól szóló cikk –Halász Nikoletta: Egy másik lehetséges út – a következőt írja: „Aktuális tanulmányok igazolják, hogy a testmozgás gyakran még eredményesebben is hat, mint a drága tabletták és a hipermodern gyógyászati eljárások. Hatására testünkben egészséges új sejtek termelődnek és kóros folyamatok fordulnak meg. Az előírás szerinti edzést sok esetben a jól bevált terápiák kiegészítéseként alkalmazzák.”

A súlyosan zavarodottak kezelése

Ha valaki – mentális állapotától függetlenül – saját magára vagy a környezetében lévőkre nézve veszélyes magatartást tanúsít, természetesen szükséges lehet az illetőt kisebb-nagyobb mértékben korlátozni, megakadályozandó, hogy önmagában vagy másokban kárt tegyen. Ám ez sokkal inkább rendészeti kérdés, mint egészségügyi – egy mentálisan zavarodott ember állapotát semmi esetre sem fogja javítani, ha a pszichiátriai kezelés során vagy „a terápia szükséges részeként” bezárják, leszíjazzák, vagy más módon kényszerítik. Bár a ráerőltetett pszichiátriai kezelés a zavart elméjű egyén eltávolításával ideiglenesen megoldja a környezet problémáját – a páciensét általában nem, így felettébb álságos ezt „gyógykezelésnek” nevezni.

Az a tény, hogy napjaink pszichiátriája nem képes olyan kezelést nyújtani, amely helyreállítja a páciensek mentális egészségét és jóllétét, nem jelenti azt, hogy ilyen módszerek nem is léteznek. Jó példája ennek a néhai Dr. Loren Mosher amerikai pszichiáter Soteria-ház nevű projektje a 70-es években, ahol a cél az volt, hogy a skizofrénként diagnosztizált fiatalokat gyógyszermentesen segítsék, odafigyeléssel, megértéssel, jó kommunikációval nyújtsanak számukra támogatást. „Az elgondolás az volt, hogy a »skizofrénián« gyakran túl lehet jutni tartalmas emberi kapcsolatok kiépítésével, inkább, mint gyógyszerek használatával, és hogy az efféle kezelés végső soron megkérdőjelezhetetlenül egészségesebb élethez vezet.” A kísérlet a vártnál is jobb eredményt hozott: az így kezelt páciensek két év elteltével magasabb munkakörben dolgoztak, gyakrabban éltek önálló életet vagy párkapcsolatban, és közülük kevesebb került vissza az intézménybe.

Summa summarum

Semmi kétség afelől, hogy a társadalomban szükség van egy olyan ellátórendszerre, amely a mentális problémáktól szenvedő embereknek gondját viseli. Számos olyan alternatíva létezik, amellyel tényleges segítséget lehet nyújtani a mentális nehézségekkel küzdő embereknek – a cikkben említetteket sok minden mással is ki lehetne még egészíteni.

A lényeg: a mentális egészségügyi kezeléseket annak alapján szükséges megítélni, hogy milyen mértékben javítják és erősítik az egyént, felelősségérzetét és mentális jóllétét, és csak a valóban működőképes módszereknek szabad támogatást biztosítani. Ez nemcsak az ország egészségügyi költségvetését hozza jobb helyzetbe, nemcsak az elmeegészségügyi intézmények kapacitás-problémáit javítja – hiszen azok, akik valódi segítséget kapva tényleg gyógyultan hagyják el az intézetet, nem fognak újra és újra visszaesni annak rendszerébe, többszörösére emelve a forgalmat –, hanem a mentális problémákkal küzdő embertársainknak is csak így nyújthatunk valódi segítséget.

forrás. cchr.org