13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekMenesztették Szanyó Károlyt a Vasastól

Menesztették Szanyó Károlyt a Vasastól

Forrás: hiradó

Hétfői hatállyal felmentették a munkavégzés alól Szanyó Károlyt, a labdarúgó NB I-ben újonc, s jelenleg utolsó előtti helyen álló Vasas vezetőedzőjét.

Menesztették Szanyó Károlyt a Vasastól

„Bár a csapat a nyáron csaknem 30 év után bajnoki címet nyert, és az NB I-ben gyakorlatilag minden mérkőzésre elmondható, hogy optikailag is egy jó szellemben, jó hadrendben felálló csapat futott ki hétről-hétre a pályára, de ki kell mondanunk, hogy ez az eredményességgel nem párosult, nem állt mellénk a szerencse” – mondta a klub honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

Hozzátette: egyelőre Simon Antal vezeti az edzéseket és felel a szakmai munkáért.

A Vasas eddigi 12 meccséből nyolcat elvesztett az OTP Bank Ligában, s egy döntetlen mellett mindössze három győzelme van.

Ez a második edzőmenesztés a mostani idényben: augusztus 19-én a Videotonnál Bernard Casonit ideiglenesen Pető Tamás váltotta, majd október 6-a óta hivatalosan Horváth Ferenc a bajnokcsapat trénere.

Szanyó Károly tavaly január óta irányította a Vasast.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work