13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságMélyponton a magyar-horvát kapcsolatok

Mélyponton a magyar-horvát kapcsolatok

hirmagazin_2015-07-11_080216

Mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú politikai kapcsolatok, ami ellentétes Magyarország érdekeivel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tomislav Karamarkóval, az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével csütörtökön Zágrábban folytatott megbeszélése után az MTI-nek nyilatkozva.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy Horvátországra erős stratégiai szövetségesként, erős stratégiai partnerként számíthasson, amit a gazdasági adatok is alátámasztanak.
Magyarország a harmadik legjelentősebb befektető Horvátországban, és a Magyarországról külföldre irányuló befektetések esetében a második legfontosabb célpont Horvátország – tette hozzá. Utalt arra, hogy a kereskedelmi forgalom tavaly megközelítette az 1,6 milliárd eurót, abból a magyar export az 1,17 milliárd eurót, és az idei esztendő első négy hónapjában újabb 34 százalékkal tudta Magyarország növelni kivitelét.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági és kereskedelmi együttműködésben óriási lehetőségek vannak. „Szomszédok vagyunk, mindketten európai uniós tagállamok, de mivel a politikai kapcsolataink mélyponton vannak, mindez kihat az egész kapcsolatrendszerre” – mondta.
A miniszter kifejtette, azért találkozott az ellenzéki HDZ elnökével, hogy amennyiben a jobboldal nyeri meg a jövő évi horvátországi parlamenti választásokat, akkor ne a nulláról kelljen a két kormánynak az együttműködésről szóló tárgyalásokat kezdenie, hanem fel legyenek készülve arra, hogy a magyar-horvát együttműködést egy más dimenzióba helyezzék, mint amiben van most.
A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar-horvát kétoldalú együttműködésnek három nagyon fontos aspektusa van. Elsőként az energiát említette. Ezen a téren Horvátország jelenleg nem teljesíti sem kétoldalú alapon vállalt, sem európai uniós kötelezettségeit – mondta, majd hozzátette: az a tény, hogy Horvátország nem végzi el azt a beruházást, amellyel kétirányúsítaná a horvát-magyar gázvezetékeket összekötő interkonnektort, Magyarország energiabiztonságát is negatívan befolyásolja.
„Rendkívül barátságtalan lépésnek tekintjük a horvát kormány részéről, hogy az Európai Bizottságtól újabb felmentést kért, holott az unió szabályai szerint 2013. december 31-ig minden interkonnektort meg kellett volna valósítani az EU területén” – szögezte le a külügyminiszter.
A miniszter utalt rá, hogy egész Közép-Európa energiabiztonsága szempontjából kritikus fontosságú, hogy Krk szigetén megépüljön a cseppfolyósított gáz-terminál (LNG), amihez Magyarország kész minden támogatást megadni.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az INA-Mol ügy jelenti a feszültségforrást a két ország közötti viszonyban. „Mi viszont azt szeretnénk, ha a két olajtársaság kapcsolata erőforrás lenne országaink együttműködésében” – mondta, majd hozzátette: a tárgyalások azonban nem úgy állnak, hogy rövid távon megoldás lehetne találni, ezért a hosszú távra kell készülni.
A miniszter említést tett még a határátkelők számának bővítéséről. A 355 kilométernyi határon mindössze hét határátkelő található, ami nagyon kevés. Kiemelte, hogy a határ menti szénhidrogén-kutatásokat is fel kell gyorsítani. Harmadik együttműködési területként a közlekedést említette, utalva a közös vasútfejlesztési programokban rejlő lehetőségeket.

Forrás: mixonline; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner