14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekMegvan, mikor találkozik Donald Trump és Kim Dzsong Un

Megvan, mikor találkozik Donald Trump és Kim Dzsong Un

Megvan az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozó helyszíne és ideje, és ezt hamarosan nyilvánosságra hozzák – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken újságírói kérdésre felelve.

Hong Kong, 2017. január 25. Howard, Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőnek, a kommunista Koreai Munkapárt elnökének (b) és Dennis, Donald Trump amerikai elnöknek a hasonmásai egy video forgatása közben a hongkongi amerikai konzulátus épületénél 2017. január 25-én. (MTI/EPA)

A Fehér Ház közlése szerint a történelmi jelentőségű találkozóra Trump és Kim Dzsong Un között még májusban sor kerülhet, amennyiben a kommunista vezetés kész bizonyos engedményekre nukleáris programjával és az Egyesült Államokkal más vitás kérdésekkel összefüggésben.

Trump újságíróknak elmondta azt is, hogy „sok minden történt” az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is.

Kép: index

„Nagyon tartalmas megbeszéléseket folytatunk Észak-Koreával, és mostanra már sok minden történt a foglyokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon jó dolgok fognak történni” – hangsúlyozta.

A Reuters brit hírügynökség szerint az amerikai kormány olyan jelentéseket vizsgál, melyek szerint az utóbbi években Észak-Koreában letartóztatott és munkatáborban fogva tartott három amerikait nemrég egy phenjani hotelbe szállítottak. A hírügynökség értékelése szerint

egyre növekvő várakozások vannak aziránt, hogy szabadon engedik őket a csúcstalálkozó előtt.

Trump az észak-koreai vezetővel a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver mentesítéséről készül tárgyalni. Korábbi nyilatkozataiban az elnök május végi vagy június eleji találkozót emlegetett. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott, hogy az olyan harmadik államokkal szemben, mint Mongólia vagy Szingapúr, előnyben részesítené a két Korea közötti demarkációs vonalat a találkozó helyszineként.

Forrás: infostart.hu

 

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work