9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárMegvan az eredmény: ez a csapat nyerte meg az idei X-Faktort!

Megvan az eredmény: ez a csapat nyerte meg az idei X-Faktort!

Budapest – Drámai módon éppen ByeAlex két csapata küzdött egymás ellen a 2018-as X-Faktor első helyéért, amelyet végül a USNK szerzett meg!

Fantasztikus produkciókkal léptek színpadra az X-Faktor fináléjában a döntősök. A mai adásban a mentorok már csak a véleményüket fejtették ki, a nézőkön múlt, ki hányadik helyezettként végzett a versenyben.

Mint ismert, az RTL Klub népszerű tehetségkutatójának fináléjába Gáspár Laci mentoráltja, Tamáska Gabriella és ByeAlex két csapata, a USNK és a Stolen Beat jutott be. Mint megírtuk, az X-Faktor harmadik helyezettje Tamáska Gabi lett, a végső küzdelem pedig ByeAlex két bandája között zajlott, akik egyébként még a mentorokkal – Puskás Petivel és Radics Gigivel – is a színpadra léphettek egy-egy duett erejéig.

https://www.instagram.com/xfaktorhun/?utm_source=ig_embed

Kemény csatában végül a USNK nyerte el a zsűri és a szavazók tetszését inkább, s lett így a 2018-as X-Faktor győztese! Továbbá az is kiderült, hogy a USNK lesz az a banda, amely felléphet a jövő évi Sziget Fesztiválon, ugyanis az esemény szervezői őket választották ki a válogatók után!

Forrás: hirzona24.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem