7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációMegvan a világ legelső, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós okostelefonja

Megvan a világ legelső, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasós okostelefonja

Valaki megcsinálta a régen pletykált megoldást, amit a fáma szerint az Apple és a Samsung is be akart varázsolni az utolsó csúcskészülékeibe.

Kínai cég, a Vivo rukkolt elő vele. A világ legelső márkája, amelyik előállt a technológiával, ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozik, mint az Oppo és a OnePlus.

A beépített ujjlenyomat-olvasó a Vivo és a Synaptics, a szenzor amerikai gyártója közötti együttműködés eredménye.

A The Verge még a CES-en próbálhatta ki az érzékelőt egy prototípuson.

Vivo X20 Plus UD (UD=under display, azaz kijelző alatt) mobil annak a látványos erőfeszítésnek a jelenlegi csúcspontja, amelyben a gyártók a lehető legkisebb felületen a legnagyobb kijelzőt (kijelzőarányt) próbálják elérni.

Ezért rakta a Samsung egészen kényelmetlen helyre, a hátlapra az ujjlenyomat-olvasót, s minden valószínűség szerint az Apple-t is jórészt ez a vágy hajtotta a Face ID megalkotására.

A készülék egyéb vonatkozásaiban megegyezik a tavalyi X20 Plusszal – csak azon az érzékelő még a hátlapra került.

Amúgy 6,43 hüvelykes, 2160 x 1080 pixel felbontású, 18: 9-es OLED a kijelzője, kellemesen vékony a készülékháza alul és fölül.

Dupla 12 megapixeles kamerákat kapott a hátlapjára, a hírek szerint a motorházteteje alatt Qualcomm Snapdragon 635 processzor dohog 4GB RAM és 128GB belső memória társaságában. Tisztes, 3905 mAh-s akkumulátor dolgozik alá.

Kínában tegnap jelent meg, ára bő 150 ezer Ft körül várható.

Forrás: Hirado.hu, MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek