3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségMegvan a védőoltás az ebola ellen

Megvan a védőoltás az ebola ellen

hirmagazin_2015-08-01_071623
Küszöbön áll a hatásos ebola elleni oltás – jelentette be a WHO szakembere. Az egészségügyi világszervezet szerint a Merck nevű gyógyszerészeti cég által kifejlesztett vakcina mindent megváltoztathat.

A védőoltás hatóanyagát Guineában, úgynevezett gyűrű módszerrel vizsgálták, vagyis az ebolafertőzöttek közvetlen környezetét – hozzátartozóit, barátait és szomszédjait – oltották be. Ezekben az esetekben 100%-osan hatásosnak bizonyult.
“Az adatok azt mutatják, hogy a mintegy 2000 beoltott ember egyike se kapta el az ebolát az oltás után tíz nappal”
– nyilatkozta az oltásügyi szakember.

Guineában ezentúl az ebolafertőzöttek környezetében mindenkinek beadják a vakcinát, és mivel eddig biztonságosnak bizonyult, az újabb klinikai vizsgálatokba várhatóan a gyerekeket is belevonják- írja a globoport.hu.

A mostani védőoltást a 2013 decemberében kirobbant nyugat-afrikai ebolajárványra válaszul fejlesztették ki. Több mint 11 ezren haltak meg a főként Liberiában, Sierra Leonéban és Guineában pusztító járványban. A magas lázzal, hányással és hasmenéssel járó betegségre nincs ellenszer, a fertőzöttek nagyjából fele meghal az első tünetek megjelenése után két héten belül. Ráadásul a testnedvekkel terjedő kór elburjánzását a helyi kulturális szokások is felerősítették, ugyanis a régióban a vallási rituálékban gyakori az ölelkezés, a halottak rituális átmosása, megérintése és megcsókolása.

Azóta hagyományos módszerekkel sikerült Guinea kivételével minden érintett országban visszaszorítani a járványt, de az ott élők máig érzik azokat az óriási gazdasági károkat, amelyeket az ebola okozott. A most kifejlesztett védőoltás azért fontos, mert nemcsak a mostani járványnak vethet véget, hanem segítségével a jövőbeli járványok is megelőzhetőekké válnak, írja a globoport.hu.

Forrás:kozepsuli: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem