11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegvan a Görögországban elvesztett magyar jegygyűrű gazdája

Megvan a Görögországban elvesztett magyar jegygyűrű gazdája

Hatalmas hájp lett néhány nap alatt a Görögországban elvesztett gyűrű körül. Miután Mick Fraser felrakta az ékszert a Facebookra, 12 ezer ember osztotta meg.

Rengeteg helyre eljutott a kép, így Zoltán falára is. Ő pedig azonnal felismerte a 2008-ban elveszített gyűrűt. Az Index kapott levelet tőle, amiben elárulta, már fel is vették a kapcsolatot a brit férfival.

2008 augusztusában volt az esküvőjük, majd szeptemberben Görögországba, Rodoszra mentek nászútra. Egyik nap fürdés közben leesett a gyűrű az ujjáról, mivel egy kicsit nagy volt rá. Keresték egy darabig, de a víz alatt a homokban reménytelen volt megtalálni – olvasható az Index cikkében.

hirmagazin_2015-08-11_132018

Felesége a megtalálónak írt levelében úgy fogalmaz:

“2015. augusztus 23-án ünnepeljük a hét éves házassági évfordulónkat, ami azért is érdekes mert “választó évnek” számít, nem igazán hiszek az ilyesmiben de úgy érzem ez egy valamiféle jel a közös életünket, családunkat tekintve. Házassági évfordulónkra a legszebb ajándék ami történhetett velünk. Nagyon köszönöm, köszönjük, hogy megtalálta az elveszettnek hitt gyűrűt és azon fáradozott hogy eljuttassa hozzánk a hírét!”

Szerinte csoda történt.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem