13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekMegvan a debreceni virágkarnevál győztese

Megvan a debreceni virágkarnevál győztese

A közönség döntése alapján a debreceni ThermoDam hőszigetelő rendszereket gyártó cég Szárnyaló Debrecen című, a tűzből újjászülető főnixmadarat ábrázoló virágkocsija nyerte meg a 48. virágkarnevált – jelentették be vasárnap este a Nagyerdei Stadionban rendezett Karneváléj gálaműsor keretében.

A művészeti csoportok versenyét – a karneváli díszvendégekből álló zsűri döntése értelmében – a brémai Stelzen Art gólyalábas művészei kapták. A zsűri értékelésében külön kiemelte a német csoport ízléses jelmezeit, kreatív gondolkodásukat, művészeti alázatukat, és a kapcsolatkialakítást a közönséggel.

A Thermodam virágkocsija a hagyományos debreceni virágkarneválon 2017. augusztus 20-án. Hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében tizennégy feldíszített virágkocsi vonult végig a városban.


MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A győzteseknek a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű porcelánserlegét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Papp László, Debrecen polgármestere, és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója adta át a teltházas Nagyerdei Stadionban.

Balog Zoltán köszöntőjében elismerően szólt arról, ahogy Debrecen őrzi az értékeit, “nem hagyja történelmét, kultúráját, nem hagyja a virágkarneválját, hanem folytatja, nem hagyja egyetemét, kollégiumát, egyházi közösségeit, iskoláit, nem hagyja polgárait magára, hanem gyarapítja, erősíti ezt a közösséget”. A miniszter kérte a helybelieket, hogy gyarapítsák a jövőben is Debrecent, mert “ez az egész magyar nemzetnek jót tesz”.

Büszkeség

Papp László arról beszélt, hogy a karneváli hét eseményei és “a mai nap bizonyítják, hogy Debrecen polgárai és a városba látogatók büszkék Magyarország történelmi múltjára, az ezeréves hagyományokra”. Szerinte a Kárpát-medencében nincs még egy város, amelyik olyan jelentőséget tulajdonít a Szent István-i ünnepkörnek, az államalapításnak, mint Debrecen.

A polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat dolgoztak a virágkarnevál sikeréért. A köszöntők és az ünnepélyes eredményhirdetés után 2000 külföldi és hazai táncos kíséretében a legnagyobb hazai sztárok léptek fel húszezer néző előtt a Nagyerdei Stadionban.

A 48. debreceni virágkarnevál az egyetem téren tűzijátékkal és éjszakai utcabállal ért véget.

További fotók:

Forrás: hirado.hu

Képek: MTI (Czeglédi Zsolt)

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner