9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságMegújul az ördöglovas és a félmeztelenül párbajozó grófnő kastélya - képek

Megújul az ördöglovas és a félmeztelenül párbajozó grófnő kastélya – képek

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, 1,5 milliárd forintos uniós támogatással a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft. beruházásában zajló rekonstrukciónak az az egyik nem titkolt célja, hogy „eladhatóvá”, és ezzel önfenntartóvá tegye a megújult épületeket.

A gyönyörű Sándor–Metternich-kastély esetében két különleges személy története is segíthet ebben: Sándor Móricé és Sándor Paulináé.részletek, képek, 

Apja és lánya: a világ bulvárlapjainak kedvencei

Az 1805-ben született Sándor Móric gróf igencsak különc ember volt. Ugyan nem ivott, nem kártyázott, nem hajtotta a nőket, viszont szenvedélyes lovas volt. Nem érdekelte sem a saját, sem az állatok testi épsége: kocsikat ugratott át, házak emeleti szobáiba lovagolt fel, erkélyekről vetette magát a mélybe lovastul. Állítólag Bajnán egyszer,

ÁTUGORVA A KERÍTÉST, A KASTÉLY ÜVEGHÁZBAN LANDOLT, SZANASZÉT KASZABOLVA MAGÁT ÉS A LOVAT IS.

A pesti, a bécsi és a londoni sajtó is imádott beszámolni az őrült gróf tetteiről. Aztán számtalan kisebb-nagyobb sérülés, agyrázkódás és elpusztult ló után csúnyán beverte a fejét. Onnantól kezdve rohamosan romlott az állapota, megháborodva többször szándékosan kőfalnak lovagolt. Életének utolsó három évtizedét jobbára elborult elmével töltötte: előbb egy prágai elmegyógyintézetbe került, végül ő is Döblingben kötött ki, akárcsak Széchenyi.

Sándor Móric két lovas kocsi közé szorulva, kiugrik Tatár nevű lovával

Sándor Móric két lovas kocsi közé szorulva, kiugrik Tatár nevű lovával, Fotó: Wikipedia

Lánya, az 1836-ban született Sándor Paulina (akit Pauline von Metternichnek is neveztek, mivel a nagybátyja, Richard Klemens von Metternich herceg hitvese lett), diplomatafeleségként sok időt töltött Bécsben, Drezdában és főként Párizsban, ahol a társadalmi és kulturális élet ismert alakjává vált. Korcsolyázni tanította a francia arisztokratákat, az úri hölgyeket pedig cigarettázni. Jóban volt egy sor művésszel, ismerte Dumas-t és Lisztet, előadásokat szervezett, támogatta Smetana és Wagner karrierjét – az utóbbi egyik művét neki is ajánlotta. Egy korabeli fénykép (dagerrotípia) nyomán Edgar Degas is megfestette arcképét, melyet most a londoni National Gallery őriz. Közeli barátnője volt Eugénia francia császárnénak, akinek bukása után ő segített kicsempészni az ékszereit Angliába.

Ám máig ható, legfontosabb tevékenységét a divat világában végezte. Maga is tervezett színházi díszleteket, dekorációkat és ruhákat, de ami ennél is jelentősebb: ő mutatta be Párizsban a császárnénak Charles Frederick Worthot, aki azután a neki tervezett öltözetekkel megteremtette az haute couture-t. Ha úgy tetszik, a párizsi divatot.

Anastasia von Kielmannsegg és Pauline von Metternich híres párbajának egyik korabeli ábrázolása a sok közül

Anastasia von Kielmannsegg és Pauline von Metternich híres párbajának egyik korabeli ábrázolása a sok közül. Saját korában azonban nem ezért beszélt róla a világ. Hanem mert 1892-ben úgy összeveszett Anastasia von Kielmannsegg grófnővel, hogy PÁRBAJRA HÍVTA KI. AZ OK: NEM ÉRTETTEK EGYET ABBAN, HOGY MILYEN LEGYEN EGY BÉCSI KULTURÁLIS KIÁLLÍTÁS VIRÁGKOMPOZÍCIÓJA!

Persze ez a vetélkedés valójában arról szólt, hogy ki legyen a császárváros valódi ízlésformálója. Annak rendje és módja szerint megvívtak. Ma már kevesen tudják, de a kardpárbaj régen sem menőzésből zajlott félmeztelenül, annak egészségügyi okai voltak: úgy tartották, a seb elfertőződését jóval gyakrabban okozza az ingvászon, mint az amúgy tiszta fémpenge. Szóval a két grófnő is így küzdött meg, természetesen csupa női segéddel és orvossal. Mindketten megsérültek (Paulina az orrán, Anastasia a karján), de végül a magyar grófnő került ki belőle győztesen.

Állítólag.

Mert bár a világ legjelentősebb lapjai is beszámoltak a hihetetlen párbajról a Figarótól a Los Angeles Timesig, valójában egyik sem hivatkozik megbízható forrásra. Úgy látszik, hogy csak kacsa volt a történet, amit maga Paulina is cáfolt. Ám az biztos, hogy még így is nagy hatása volt:

SOKÁIG A NŐI EGYENJOGÚSÁG MELLETTI FONTOS LÉPÉSKÉNT EMLEGETTÉK.

Na persze, a bulvármédiát nem annyira ez izgatta, hanem az erotikusan ábrázolható téma: számos festményen, rajzon és beállított fényképen igyekeztek bemutatni a pikáns jelenetet.

Ám bármennyire is izgalmasak egy kastély egykori tulajdonosai, az önmagában még kevés indok lenne a rekonstrukcióra. Itt azonban egy olyan épületről van szó, amely sokak szerint

Magyarország egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttese.

A Sándor család legismertebb lakhelye természetesen a Sándor-palota volt Budán, a Várban, mely ma a köztársasági elnök rezidenciája. Ám több vidéki birtokuk is volt, köztük a bajnai. Itt már a török hódoltság előtt is állt egy kis kastély, ám ezekre az időkre már csak a falu templomának gótikus szentélye emlékeztet a szomszédban.

Azután, az 1600-as években a Sándor család vette meg a birtokot, és generációról generációra mindegyik ura alakított rajta kicsit: Menyhért lakhatóvá tette a romokat, a fia Mihály néhány alapfalat felhasználva, barokk kastéllyá bővítette, az ő fia, Antal idejében pedig falképekkel díszítették ki az egészet. Utána jó darabig nem volt jelentős változtatás az épületen, mígnem jött Móric, az ördöglovas, aki elhatározta, hogy egy igen divatos kastéllyal fog jövendőbelijének, Metternich Leontinának kedveskedni.

A ház szerkezete alapvetően nem változott, de Hild József – korának legmenőbb klasszicista építésze – viszonylag egyszerű beavatkozásokkal az aktuális trendekhez tudta igazítani az épületet.

Míg a barokk cifra és mozgalmas stílus volt, a klasszicizmus az ókori görög és római hagyományok egyszerűségéhez igyekezett visszanyúlni – pontosabban ahhoz, amit annak véltek. Ha el akarunk képzelni egy klasszicista épületet, gondoljunk a KRESZ-ből a múzeum közúti táblájára: ott van rajta az oszlopsor és a tetején a háromszög alakú timpanon. Ilyesmit kapott az új kastély is. Ezt az oszlopos középrizalitot (vagyis a főhomlokzatból középen kiugró részt) ráadásul egy hangulatos erkéllyel egészítette ki a tervező.

A kastély alsó szintje egykor átjárható volt kocsival, ahogy az a régi épületeknél megszokott volt. Egyik oldalon behajtottak, kiszálltak az utasok az épület belsejében, és a fogat tovább haladt. A klasszicizmus idején azonban fontosabb lett a táj, mint annak előtte volt. Márpedig a legszebb kilátás épp az egykori főbejárat felől nyílt a környező dombokra, lankákra. Úgyhogy a földszinti tereket kicsit átfazonírozták, és egy kényelmes ejtőző tér került ide fonott székekkel, hatalmas pálmákkal és ókori császárok portréival.

 

A fenntartáshoz persze a kiállítások mellett számos más bevételi forrásra is szükség lesz. Erre kiválóan alkalmasak a reprezentatív terek az emeleten, amelyek szerencsére – kissé érthetetlen módon – csodálatos állapotban vannak. Ezt a két dísztermet Alessandro Sanquirico, a milánói Scala díszlettervezője tervezte, a stukkómunkákat a szintén itáliai Mario Piazza készítette.

Az úgy nevezett Etruszk terem festményei olyan szépek, hogy én elsőre azt hittem teljesen újrafestették őket a korabeli tervek vagy fényképek alapján. De nem, ezek valóban túlélték a TSZ-időszakot, csak restaurálást végeztek rajtuk. Ennél is izgalmasabb az úgynevezett római vagy Raffaello terem káprázatos mennyezetfreskójának története. Ezt ugyanis a már említett födémcsere során muszáj volt eltávolítani.

AZ EGYKORI RESTAURÁTOR NÉHÁNY DARABBAN LEVÁLASZTOTTA A MENNYEZETRŐL, ÉS A FESTÉKRÉTEGET MEZŐNKÉNT SZAKSZERŰEN ELCSOMAGOLVA ÉVTIZEDEKEN KERESZTÜL A SAJÁT LAKÁSÁBAN ŐRIZTE.

Onnan kerültek most elő, és helyezték vissza őket a helyükre. A látogatók valószínűleg észre sem vennék, hogy milyen kalandos útja volt a falfestménynek. Ezekre az izgalmas dolgokra, történetekre a kiállítás és a tárlatvezető eszközök külön is felhívják majd a figyelmünket, hiszen a ház aprólékos kutatásokkal feltárt története legalább olyan izgalmas, mint az ott élőké volt.

A jelenleg rendelkezésre álló forrásokból nem állítható helyre az egész kastélyegyüttes, a melléképületek egyelőre félkészek maradnak, ugyanakkor a koncepció már készen áll a teljes épület komplex hasznosítására, például arra, hogy hogyan lehet a kastély eredeti vendégszobáiban ismét történeti hangulatú szálláshelyet kialakítani, valamint arra, hogy hogyan hasznosítható a 21. században kulturális közösségi térként az egykori pálma- és üvegház, korabeli nevén „orangerie”. Bízzunk benne, hogy idővel azok is élettel telnek meg, s egyszer talán a lovak is visszatérhetnek az Ördöglovas birtokára.

Hogy mikor? Nos ez jó kérdés, mint most minden a világon, ez is a járványtól függ. A forgatókönyv szerint hónapokon belül átadják az épületet a hasznosításra, onnantól kezdődhet a következő fázis: az épület megtöltése a már részletesen kidolgozott kiállítással, az élményekkel teli tartalommal.

Képek: Bődey János / Index, Hirmagazin.eu

index nyomán, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work