6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségMegtörtént az ezredik sikeres májátültetés Magyarországon

Megtörtént az ezredik sikeres májátültetés Magyarországon

Ezt a fajta beavatkozást 24 éve alkalmazzák Magyarországon. Az operációról a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója, Kóbori László mesélt.

Európában a Semmelweis Egyetem az egyik legnagyobb transzplantációs oktatási-kutatási intézmény: szívátültetésben a második legnagyobb központ a kontinensen, míg a vese- és májbeavatkozások szempontjából a negyedik és ötödik helyen szerepel.

Merkely Béla rektor elmondta: a cél, hogy valamennyi úgynevezett szolid szerv esetében „dobogóra lépjen”, egyik transzplantációjában pedig első legyen az egyetem a következő öt évben.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerint

a Semmelweis Egyetem egy „brandet” is jelent, nem csupán Magyarországon, de külföldön is.

„A májátültetés a végső megoldás a végstádiumban lévő betegeknél” – magyarázta Kóbori László, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója. Elmondta: ezt a beavatkozást akkor alkalmazzák, amikor a máj szövete már alkalmatlan arra, hogy a szerv normális működését biztosítsa. Az átültetés nélkül a fellépő szövődmények a májvíz elváltozása és vérzés is lehet, ezek akár halálhoz is vezethetnek.

Kóbori közölte, hogy

a májátültetésen átesett ezredik beteg egy 61 éves nő volt.

Ő is végstádiumban volt, jelenleg a kórházban lábadozik és előreláthatóan az operációt követő második-hardmadik héten fogják hazaengedni.

Arra a kérdésre, hogy egy májátültetéshez hány ember munkájára van szükség, a klinika igazgatója azt válaszolta: a sikeres beavatkozáshoz közel 100 ember kellett, de ebbe beletartozott a személyzet, a mentő- és vérszállító és a logisztikával foglalkozó munkatársak is.

Kóbori azt is elmondta, hogy az elmúlt három évben körülbelül 80 májátültetésre került sor Magyarországon. Hozzátette: szerinte a jövőben a gyermektranszplantáció prioritását kell fejleszteni, mivel ezeknél a beavatkozásoknál elég az édesanya mint élődonor, akinek csupán májának egy részét kell átadnia gyermekének.

Nyitókép: Semmelweis Egyetem/semmelweis.hu
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work