6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföld"Megtörtént, amitől tartottunk"

„Megtörtént, amitől tartottunk”

forrás: MTI

„Megtörtént, amitől tartottunk, fekete nap ez Belgium számára” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Charles Michel belga kormányfő a kedd reggeli brüsszeli terrortámadásokra utalva. Sorra érkeznek a reakciók a külföldi politikusoktól.

A miniszterelnök elítélte a „gyáva és erőszakos, válogatás nélküli” támadásokat, és arról számolt be, tisztában vannak vele, hogy „sok a halott, és sokan megsebesültek” a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomásnál elkövetett három robbantásban. A kormányfő elmondta, hogy a sebesülteket kórházba szállították.

Merényletsorozat Brüsszelben2
A grúz közszolgálati média által közreadott és Ketevan Kardava által készített kép két sebesült nőről a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, miután kettős robbantás történt 2016. március 22-én. (MTI/AP/Grúz közszolgálati média/Ketevan Kardava)

„A merénylők egész Európa ellen támadást intéztek” – mondta a kormányfő, és leszögezte, hogy a tragédia ellenére higgadtságra és szolidaritásra van szükség. Charles Michel közölte, hogy megerősítik a katonai jelenlétet a belga főváros utcáin. Mint mondta, a kormány számára az állampolgárok biztonsága a legfontosabb.

Szomorú nap Európa számára 

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke élesen elítélte a kedd reggeli brüsszeli terrortámadásokat és őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő tanács elnöke közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy megrendítették a számos ártatlan ember életét követelő robbantások. Donald Tusk hangsúlyozta, az unió elkötelezett a terrorfenyegetettség elleni küzdelem iránt.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajtótájékoztatóján kijelentette: ez egy rendkívül szomorú nap Európa számára.

A németek is elítélték a támadásokat

Peter Altmaier kancelláriaminiszter Twitter-oldalán azt írta, hogy „a terroristák soha nem nyerhetnek”, és „Európa értékei erősebbek a gyűlöletnél és az erőszaknál”. „Minden szolidaritást Brüsszelnek és az EU-nak!”- írta.

Heiko Maas igazságügyi miniszter Twitter-üzenete szerint kedd „fekete nap Európa számára”, és a „visszataszító” támadások „mindannyiunk ellen szóltak”. „Kiállunk Brüsszel és a belgák mellett!” – tette hozzá.

A keddi brüsszeli merényletek helyszínei arra utalnak, hogy nemcsak Belgium, hanem az egész Európai Unió ellen intéztek támadást – mondta a német belügyminiszter Berlinben. Thomas de Maiziere hangsúlyozta, hogy a terrortámadás „a szabadságunk” ellen irányult és „mindenki ellen, aki az EU része”. Ezt jelzi, hogy a célpont a nemzetközi repülőtér és egy olyan metróállomás volt, amely az uniós intézmények közelében fekszik.

A miniszter elmondta, hogy a német hatóságok szoros kapcsolatban állnak a belga hatóságokkal és az uniós intézményekkel, a biztonsági szervek pedig felkészültek arra, hogy a „helyzettől függően látható, robosztus jelenléttel” őrködjenek a „kritikus infrastruktúra” – például pályaudvarok, repülőterek – biztonsága felett.

Kiemelte: semmi nem utal arra, hogy az elkövetőknek bármi közük lenne Németországhoz, de a korábbi támadásokhoz hasonlóan szükség esetén ezúttal is megerősítik a határellenőrzést. Az erre vonatkozó előkészületeket már meg is tették a belga, a francia és a holland határ térségében – mondta a miniszter.

Gyáva támadásról beszélt a NATO-főtitkár

A terrorizmus nem győzheti le a demokráciát és a szabadságot – közölte Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. A főtitkár gyáva, „közös értékeink és nyitott társadalmuk” elleni támadásként értékelte a kedd reggel elkövetett merényleteket. Hozzátette: együtt érez az áldozatok hozzátartozóival, és kiáll a nehézségekkel küzdő Belgium mellett.

Putyin elítélte a „barbár támadásokat”

Részvétét és az oroszok szolidaritását fejezte ki Belgium uralkodójának és népének kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyúttal elítélte a „barbár” brüsszeli merényleteket.

A Kreml sajtószóvivője szerint Putyin rámutatott, hogy a terrorizmus elleni harc „megköveteli a legaktívabb nemzetközi együttműködést”. Az orosz elnök kifejezte meggyőződését, hogy az elkövetők elnyerik büntetésüket.

Hasonlóképpen fejezte ki az orosz kormány együttérzését Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Charles Michel belga kormányfőnek küldött üzenetében.

Spanyolország felülvizsgálja terrorvédelmi készültségi szintjét

A spanyol belügyminisztérium rendkívüli ülést hívott össze kedd délutánra, hogy értékelje, kell-e emelni az ország terrorvédelmi készültségén – mondta el Mariano Rajoy, ügyvezető spanyol miniszterelnök a TVE közszolgálati televízió délelőtti műsorában telefonon nyilatkozva.

„Amikor a terror lesújt, lesújt mindannyiunkra” – fogalmazott a kormányfő, kifejezve Spanyolország szolidaritását és részvétét Belgium iránt a reggel végrehajtott brüsszeli robbantásos támadások miatt. A spanyol kormány eddigi információi szerint a halálos és sebesült áldozatok között nincsenek spanyolok – tette hozzá.

José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter a Cadena Cope nevű rádióadó reggeli műsorában az Iszlám Államot tette felelőssé a történtekért, noha ezt a belga hatóságok nem erősítették meg, és még egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként. „Egyfajta terroristarák terjed az egész világon” – fogalmazott a spanyol diplomácia vezetője.

A spanyol politikai pártok vezetői mind elítélték a történteket, és együttérzésüket fejezték ki a belga nép felé. „Megdöbbentett bennünket a támadás Európa fővárosában, Brüsszelben. Szolidaritásunk és támogatásunk Belgiumnak, intézményeiknek és a belga népnek” írta Twitter-üzenetében a spanyol királyi pár.

Európát érte támadás 

„Európát érte terrortámadás, ez egy gyászos nap a civilizált világ számára” – állapította meg Klaus Iohannis államfő. A román elnök elítélte az erőszakos cselekményeket, együttérzéséről biztosította Belgiumot, és az ottani hatóságoknak felajánlotta Románia segítségét.

Ankara elítélte a merényleteket

Törökország elítéli a Brüsszelben történt robbantásos merényleteket – mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Ankarában. Davutoglu részvétét fejezte ki Belgium kormánynak és az áldozatok családjainak. Hangsúlyozta: a terrorizmus globális problémává vált.

Törökországban nagy a feszültség, miután az elmúlt hónapokban több robbantásos merényletet is elkövettek az ország nagyvárosaiban.

Gyors lépéseket sürget Egyiptom 

A gyakori terrortámadások célkeresztjében álló észak-afrikai ország külügyminisztériuma a tárca honlapján nyilvánosságra hozott közleményében arra emlékeztetett, hogy a „brutális terror nem tesz különbséget sem vallások, sem etnikumok között, és nem ismer államhatárokat”.

"Megtörtént, amitől tartottunk"
A merényletet megelőzően kettős robbanás rázta meg a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret is.

Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő a tárca nevében fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi közösség összefogva száll szembe „ezzel az utálatos jelenséggel”. Abu Zeid a nemzetközi terrorizmus eszmei terjedése és finanszírozása elleni gyors és hatékony fellépésre szólított fel.”

Kairó állandó harcban áll az országban fokozottan teret nyerő terrorcsoportokkal, főként a Sínai-félsziget északi részén, ahol az Iszlám Állam egyiptomi ága tevékenykedik. Tavaly októberben egy orosz utasszállító repülőt robbantottak fel röviddel azután, hogy felszállt a sarm-es-sejki repülőtérről. A 224 halálos áldozatot követelő merénylet elkövetőjeként az IÁ jelentkezett.

Közös európai választ kell adni

A kedd reggeli brüsszeli támadások ártatlan embereket és Európa alapértékeit vették célba – írta Andrzej Duda lengyel államfő a Fülöp belga királynak címzett gyásztáviratban, hangsúlyozva, hogy a terrorizmusra közös európai választ kell adni.

Duda a lengyelek részvétéről és imáiról biztosította a belga királyt. „A teljességgel indokolatlan erőszak láttán szolidárisan kell megvédenünk civilizációnkat” – írta a lengyel elnök.

Marek Kuchcinski, a szejm elnöke részvéttáviratában leszögezte: a terror tetteit nem szabad eltűrni.

Részvétet nyilvánított a lengyel külügyminisztérium is, a tárca honlapján közzétett közlemény szerint a lengyel konzuli szolgálat jelenleg vizsgálja, nem voltak-e az áldozatok között lengyelek. „A brüsszeli támadások megerősítették a közös európai biztonság fontosságát” – hangsúlyozta a sajtónak kedd délben nyilatkozva Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettes. „Mindenekelőtt a migránsok tíz- és százezreinek Európába való beáramlását kell stabilizálni és rendszerezni” – állapította meg.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work