Hirmagazin.eu
Főoldal » Megtiltotta Trumpnak az amerikai képviselőház, hogy engedélye nélkül katonai erőt vessen be Irán ellen
Külföld

Megtiltotta Trumpnak az amerikai képviselőház, hogy engedélye nélkül katonai erőt vessen be Irán ellen

Az amerikai képviselőház határozati javaslatban megtiltotta Donald Trump elnöknek csütörtök este, hogy engedélye nélkül katonai erőt alkalmazzon Irán ellen.

A demokrata többségű képviselőház 224:194 arányban, nagyjából párthovatartozás szerint szavazta meg a határozati javaslatot. Nyolc demokrata párti képviselő ellene voksolt, míg három republikánus a demokratákkal együtt támogatta.

A javaslatot – amelyet a korábban hírszerzőként dolgozó, demokrata párti Elissa Slotkin képviselő terjesztett elő – a republikánus többségű szenátus szinte bizonyosan nem fogja elfogadni, viszont egy ettől független, de hasonló tartalmú határozatot megvitat majd.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök ennek ellenére úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a határozat „ütős”. „Amerika és a világ nem engedhet meg háborút” – hangoztatta Pelosi. Egyúttal megismételte korábbi álláspontját, miszerint az amerikai kormányzat a Kászim Szulejmáni iráni tábornok életét követelő célzott dróntámadásával „aránytalan és provokatív légicsapást hajtott végre Irán ellen a kongresszus megkérdezése nélkül, és ezzel veszélybe sodorva amerikaiakat”.

A voksolás előtt Trump a Twitteren kifejezte abbéli reményét, hogy a republikánus képviselők Nancy Pelosi – ahogyan fogalmazott – „őrült határozata” ellen szavaznak. Később pedig újságíróknak azt mondta: „a körülményektől függ majd”, hogy az Irán elleni esetleges további katonai akciók előtt konzultál-e a kongresszussal. Hozzáfűzte, hogy ez nem is szükséges, hiszen néha „egy másodperc töredéke alatt kell döntést hozni”.

A szavazás után Hogan Gidley, a Fehér Ház helyettes szóvivője hangsúlyozta: „ez a képviselőházi határozat megpróbálja aláásni az Egyesült Államok haderejének képességét arra, hogy megakadályozza Irán és az általa támogatottak terrorcselekményeit és az elnök felhatalmazását arra, hogy megvédje Amerikát és érdekeinket a folyamatos fenyegetéstől a térségben”.

Donald Trump múlt heti döntését Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálásáról az amerikai törvényhozók bírálták. Igaz, elsősorban demokrata párti politikusok mondtak szigorú bírálatokat, de a republikánus táborban is voltak – például Mike Lee Utah és Rand Paul Kentucky szenátorai –, akik helytelenítették az akciót. Mindazonáltal a képviselőház azt követően szavazta meg a határozatot, hogy elemzők szerint mind Washington, mind Teherán elkerülni látszik a katonai konfliktust.

A címlapfotó illusztráció.

hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Bréking: Allah akbart kiáltó férfi lövöldözött Belgiumban, legalább hárman meghaltak – VIDEÓK

Mazsi

Összeverekedtek ukrán kormánypárti képviselők a miniszterelnök beszámolója közben (Videó)

info

Fotók Dér Csaba letartóztatásáról! Oszd meg!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------