20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságMegtévesztette a fogyasztókat a Vodafone

Megtévesztette a fogyasztókat a Vodafone

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 200 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt.-re megtévesztő tájékoztatás miatt.

A többszörös visszaeső

A versenyhivatal a pénteki közleményében kiemelte, hogy a bírság kevesebb mint a fele annak, amire a Vodafone többszörös visszaesőként számíthatott, mivel a hivatal úgy ítélte meg, hogy a telekommunikációs szolgáltató egyértelmű lépésekkel igazolta kifogásolt magatartásának megváltozását.

A GVH a Vodafone készülékeinek értékesítési ajánlatait népszerűsítő, 2013 októberétől megjelenő reklámkampányokat vizsgálva megállapította, hogy a tájékoztatás megtévesztő volt a készülékek tényleges áráról, mivel az akciós ár mellett nem tüntették fel a hűségidő alatt havonta fizetendő extra készülékdíjat.

Megtévesztették a fogyasztókat

A GVH szerint a fogyasztókban az a téves benyomás alakulhatott ki, hogy az ár különösen kedvező és tévesen hihették, hogy az árnak csupán a kiemeléssel érintett elemét kell megfizetniük.

A Vodafone a jogsértést nem ismerte el, de az együttműködés jeleként a piaci gyakorlaton túlmenően szigorította megfelelési programját, módosította kereskedelmi gyakorlatát az érintett készülékértékesítéseket is, továbbá – jelentős pénzügyi terhet vállalva – felajánlotta a határozott idejű szerződések ingyenes felbontásának lehetőségét az érintett fogyasztók számára – tették hozzá.

A GVH kiemelt célnak tekinti a jogsértés miatt kárt szenvedett vagy hátrányos helyzetbe került fogyasztók, vállalkozások ellentételezését, ehhez pedig a bírságolás mellett a bírság csökkentése is hozzájárulhat megfelelési erőfeszítések vagy az eljárás során tanúsított együttműködés esetén – olvasható a közleményben.

Forrás: tozsdeforum

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work