Hirmagazin.eu
Főoldal » Megszólaltak az “Univerzum királyának” testvérei
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megszólaltak az “Univerzum királyának” testvérei

forrás: M1 Kékfény

Múlt héten számolt be a Kékfény annak a fiatal skizofrén férfinak az ítéletéről, aki egy dührohamában majdnem megölt egy rendőrt. A riport után a férfi két testvére interjút adott az M1 bűnügyi magazinjának. Azért vállalták a nyilvánosságot, mert fel akarták hívni a figyelmet a pszichiátriai ellátás hiányosságaira.

Az elmúlt két hétben három skizofrén beteg felett ítélkezett a bíróság. Kettejüket küldték kényszergyógykezelésre, egyiküket azonban szabadon engedték, mert ő még csak fenyegetőzött a gyilkossággal, és nem volt elég erőszakos ahhoz, akarata ellenére kezeltessék.

Megszólaltak az "Univerzum királyának" testvérei

A szakértők a mai napig sem tudják biztosan, hogy mi okozza a skizofréniát. A betegség általában fiatal felnőtt korban, 25 éves kor körül jelentkezik, sokszor minden előjel nélkül. A személyiség meghasad, kialakul egy másik, rossz én a tudaton belül és időnként átveszi az irányítást. A betegnek téveszméi vannak, például azt hiszi, hogy követik, lehallgatják, meg akarják mérgezni. Amikor tombolni kezdenek, a képzelt ellenségtől védik magukat.

Péter azt képzelte magáról, hogy az amerikai különleges katonai egység, a Delta Force tagja. Két késsel felfegyverkezve szabályosan lemészárolt két adóellenőrt, akik foglalni mentek hozzá. Egyikük azonnal meghalt, a másik a szakértők szerint csodával határos módon élte túl a szúrásokat.

Az akció után békésen rágyújtott, a kiérkező rendőrökkel pedig nyugodtan közölte, hogy kiiktatta az ellenséges felderítőket. A múlt héten kényszergyógykezelésre ítélték.

Károly nem ölt embert, de nem rajta múlt. Tombolni kezdett, ezért a családja hívta a rendőrséget. A fiatalember közölte, hogy ő az Univerzum királya, majd kiment a házból és egy késsel nekiesett a kiérkező járőröknek. Kétszer is rálőttek, de ez sem állította meg. Az egyik rendőrnek csuklótól a könyökéig vágta a karjába a kést. A bíróság őt is kényszergyógykezelésre küldte.

Villámcsapásként érkezett a betegség

A skizofrénia alig két éve, 26 éves korában tört ki rajta. Mintha villám csapott volna le, olyan hirtelen jött a betegség – mondták el a testvérei a Kékfénynek.

Szerettük egyre inkább bezárkózott. A munkáját elvégezte, de amikor otthon volt, akkor számítógépezett vagy tévézett, más nem érdekelte.

Pedig Károly korábban kifejezetten közösségi ember volt, sikeres sportoló és sikeres vállalkozó. Testvérei szintén sikeres, vezető beosztásban dolgozó emberek, mégsem tudtak segíteni rajta.

Amikor kiderült, hogy Károly beteg, testvérei minden követ megmozgattak, hogy segítsenek rajta, de hiába. Minden orvosnak fizettek, aki szóba állt vele, és mindenki elfogadta a pénzt, de végük az orvosok tehetetlennek bizonyultak.

Vannak szerek a skizofrénia kezelésére, de a hazai törvények szerint ezeket a szereket akarata ellenére nem lehet beadni a betegnek.

Károlynál volt egy időszak, amikor még szedte a gyógyszert, de testvérei szerint az emelt adag miatt egyszer rosszul lett, és érte kellett menni. Amikor hazafelé tartottak, azt mondta: nem tudja, hogy ez az egész csak a fejében történik vagy a valóság.

Testvérei úgy gondolják, hogy ha akkor egy szakemberrel le tudott volna ülni rendszeresen beszélni, el lehetett volna érni az áttörést, hogy legyen betegségtudata.

Megszólaltak az "Univerzum királyának" testvérei
Fotó: Shutterstock

Átlagon felüli IQ

Ugyanakkor azt is mesélték róla, hogy ha kellett, bármelyik pszichiátert elvarázsolta. A család hiába tudta, hogy komoly baj van.

Baraczka Krisztina, igazságügyi elmeszakértő szerint a skizofrének intelligenciahányadosa átlagon felüli, ami nagy veszélye a betegségnek. Nagyon fegyelmezetten is tudnak viselkedni, jól tudják titkolni a betegség tüneteit, így nagyon sokáig nem veszik észre a környezetében, hogy itt valamilyen probléma van.

A skizofrének nem érzik, hogy betegek. Nem érzik, hogy baj van velük, ezért sokan mindent megtesznek, hogy ne kelljen erős gyógyszereket szedniük – magyarázta a szakember.

Csak várták az elkerülhetetlent

Károly is abbahagyta a gyógyszerek szedését és egyre rosszabb állapotba került. Egyre erőszakosabbá vált, mesélték a testvérei, közlekedési konfliktusoknál verekedett. Otthon egyszer még az anyjukra is rátámadt, de hiába hívták a rendőrséget.

Hiába jártak drága magánklinikára, nem volt megoldás. Nem maradt más, mint várni az elkerülhetetlent. „Valami történni fog, de mi lesz az, nem tudtuk. Gyakorlatilag ezzel telt az idő. Lassú kivárás volt, mert semmit nem lehetett tenni” – emlékeztek vissza.

Minden tizedik gyilkos

Végül megtörtént a tragédia és Károly bekerült az IMEI-be, ahol várhatóan évekig fogják kezelni.

Évente 25-30 új páciens érkezik az intézetbe. Átlagosan 2-3 gyilkos van közöttük, de valamennyien súlyos bűncselekményt követtek el. Akik viszont innen kikerülnek, mindössze 4%-os arányban követnek el újabb bűncselekményt.

Somodiné Valló Erika ügyész szerint az egészségügyi ellátórendszer jelenleg nem alkalmas az ilyen betegek kezelésére, és a hazai szabályozásban is komoly hiányosságok vannak, ezért mindkét területen komoly átalakításokra lenne szükség.

Megszólaltak az "Univerzum királyának" testvéreiMegszólaltak az "Univerzum királyának" testvérei
Illsuztráció: Fotó: Shutterstock

Ha elmúlt a közvetlen veszély, mehet

A hazai jogszabályok jelenleg csak azt engedik, hogy ha a beteg ön és közveszélyes állapotba kerül, akkor a rendőrök erőszakkal bevihetik a pszichiátriára. Az orvosok megkezdik a kezelését, beállítják a gyógyszereit, aztán, ha elmúlt a veszélyeztető állapot, kiengedik.

A legtöbb beteget mindössze néhány hétig tartják bent, utána visszakapja a cselekvési szabadságát. A jog ugyan kötelezheti őket arra, hogy részt kell venniük további kezeléseken is, de a gyakorlatban ennek nincs sok ereje.

A bíró előírhatja, hogy a betegnek kötelezően meg kell jelennie a pszichiátriai gondozóban vagy az osztályon, de nem vehet igénybe kényszerítő intézkedést. A gondozói hálózat pedig jelenleg nem alkalmas arra, hogy erről visszajelzést küldjön – mondta a Kékfénynek Baraczka Krisztina.

A folyamatos megfélemlítés nem elég

Hosszan tartó kényszergyógykezelésre csak akkor lehet küldeni a beteget, ha nagyon komoly bűncselekményt követett el.

Székesfehérváron a héten a bíróság nem rendelte el annak a férfinak a kényszergyógykezelését sem, aki gyakorlatilag terrorban tartotta a szomszédait, az utcán pedig válogatás nélkül támadt emberekre.

A bíróság megállapította, hogy a tettes elmebeteg, ezért nem büntethető. Csakhogy a tettei nem olyan súlyosak, hogy kényszergyógykezelésre lehessen küldeni. Ez az intézkedés ugyanis „csak személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetőjével szemben rendelhető el”.

Régebben a világ szinte minden táján előfordult, hogy a megunt családtagot elmebetegnek nyilvánították és bezáratták a bolondok házába. Most azért ilyen szigorúak a betegjogok, hogy ilyen ne fordulhasson elő.

Ugyanakkor több európai országban is van lehetőség arra, hogy a veszélyes, pszichotikus betegeket akaratuk ellenére is kezeljék. A szakértők szerint ehhez nálunk nem csak a jogi, hanem az intézményi feltételek sincsenek meg.

 

Hasonló hírek

Újra migránsok – csak tegnap 14 fő érkezett, különböző- helyszíneken és időpontokban! Oszd meg!

Géza

Közlemény (A cikk videókat tartalmaz)

Géza

Drámai interjú a tiniket öngyilkosságra buzdító Kék Bálna alapítójával +18

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------