6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárMegszólalt Pártos Csilla arról, mi van most a fiával

Megszólalt Pártos Csilla arról, mi van most a fiával

A nagymamáról is ejtett pár szót.

Az utolsó pillanatokig reménykedett Pártos Csilla és fia, Csaba hogy Pécsi Ildikó hátha leállítja a végrehajtói intézkedést és a visszavonja a kilakoltatást. De nem így lett. Május 7-én a Kossuth-díjas színésznő tulajdonában lévő budai háznál megjelent néhány rendőr és a végrehajtó. Az ingatlan körül évek óta tartó vita ezzel lezárult, az unokának el kellett hagynia a házat.

Megkerestük Pártos Csillát is, aki ugyan már korábban elköltözött korábbi otthonából, amelyben 20 évig ott lakott. Megkérdeztük őt, hogy mi lesz a fia sorsa, hova fog költözni ezután? A jógaoktatóként dolgozó színésznőnek nagyon szomorú volt a hangja, alig tudott megszólalni.

– A fiam 21 éves fiatalember, én róla és helyette nem szeretnék nyilatkozni. A volt férjem szülei, ha eddig meg akarták volna oldani, vagy csak segíteni a fiam lakhatását, akkor meg tudták volna, de ilyenek a törvények, jogilag nekik erről nem kell gondoskodniuk… Túl vagyunk a legnehezebb részén, a kilakoltatáson és az a legfontosabb, hogy Csabi nem került megalázó, méltatlan helyzetbe. A 21 év alatt, ahogy eddig is mindig mellette voltam és vagyok. Az biztos, hogy amíg én élek és mozgok rám mindig számíthat.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu

FOTÓ: RAS

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work