20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMegszólalt Baukó Éva azt követően, hogy Alekosz elállt a pertől – A...

Megszólalt Baukó Éva azt követően, hogy Alekosz elállt a pertől – A bombázó azt is elárulta, lehetnek-e még barátok

Mint ahogyan azt médiánk is megírta, visszavonta Baukó Éva elleni keresetét Alekosz. A két fél annak idején a Valóvilág 4. szériája során kötött egymással szoros barátságot, és bár kisebb-nagyobb vitáik mindig voltak sosem tagadták, hogy szeretik egymást.

Éppen ezért is volt olyan meglepő, hogy június 28-án a bíróságon találkoztak a felek, miután egy tartozás miatt komoly vitába keveredtek.

Erről Te sem maradhatsz le!

Bár Alekosz pár nappal ezelőtt a közösségi oldalán még arról írt, hogy súlyos titkokat oszt majd meg Éva magánéletéről, végül úgy döntött, eláll a pereskedéstől, egykori villatársa ugyanis még mindig rendkívül közel áll hozzá.

Alekosz a tárgyaláson még nem akart békülni, mostanra azonban rájött mi igazán fontos számára / Fotó: Grnák LászlóAlekosz a tárgyaláson még nem akart békülni, mostanra azonban rájött mi igazán fontos számára / Fotó: Grnák László

– Nem mi vagyunk az ellenségek. Nem teszem ki őt ennek. Valaha szerelmes voltam belé, azután pedig barátok lettünk. A legjobb barátok. Nem tudom elfelejteni ezt, őt sem – írta oldalán Alekosz, aki a Blikknek arról is beszámolt, hogy valósággal sokkolta, hogy a hozzá közel állók arra buzdították, folytassa a pereskedést.

Erről Te sem maradhatsz le!

 

– Mélyen megdöbbentett, hogy sokkal többen örültek volna annak, ha folytattam volna az egészet, mint annak, hogy ez így alakult. Vannak közöttük jó ismerősök is, már-már barátok. Meglepett, hogy sokan így állnak a dologhoz. Az emberek élvezik, hogy ha tart a botrány. Csalódtam. Átértékelem az ezekkel a „barátokkal” folyatott viszonyomat.

A kereset visszavonásával kapcsolatban Baukó Évát is kerestük, aki elárulta, reméli, most már egy új fejezet kezdődhet az életében.

Éva örül a békülésnek, de, hogy Alekosszal közös barátsága folytatódhat-e még számára is rejtélyÉva örül a békülésnek, de, hogy Alekosszal közös barátsága folytatódhat-e még számára is rejtély

– Alekosz először a Facebookon keresett meg engem ezzel kapcsolatban, utána pedig felhívtam telefonon. Örülök a döntésének, de igazából nem is kellett volna ennek így alakulnia. Már a békéltető tárgyaláson is jeleztem, ha lehet, akkor én ezt rendezném, de akkor ő még ezt nem akarta. Remélem, ezt most tényleg így gondolja, a telefonban úgy tűnt, hogy őszinte. Alekosznak is van egy természete, ahogy nekem is, azt, hogy ezek után újra barátok leszünk-e, majd az idő eldönti – magyarázta Éva.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner