11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMegszólalt a volt barátnő, elmondta, ki ölhette meg a soroksári futónőt

Megszólalt a volt barátnő, elmondta, ki ölhette meg a soroksári futónőt

Egy vadonatúj vallomás az egész ügyet megváltoztathatja, egy asszony ugyanis ráismert egykori párjára, és eszébe jutottak a gyilkosság utáni gyanús körülmények.

Közel öt év után végre fény derülhet a soroksári futónő gyilkosának kilétére! Kardosné Gyurik Krisztinát 2013. szeptember 25-én gyilkolták meg futás közben, ám az elkövetőt mindeddig hiába keresték a rendőrök.

A rendőrségen azonban nemrégiben jelentkezett egy új tanú, aki állítja: volt párja, egy bizonyos N. ölte meg Krisztinát.

„N. akkoriban közvetlenül a gyilkosság helyszíne mellett dolgozott házszigetelő munkásként.”

Volt élettársa nagyon agresszív embernek írta le nekem, a szakításuk után öléssel is fenyegetőzött.

A nő azt mondta, hogy a VV Fanni-ügyet a kezdetektől fogva követi, a soroksári gyilkosság részleteit taglaló cikkekbe ezalatt olvasott bele. Egyik pillanatról a másikra az ügy megszállottjává vált. Akkor jött a megdöbbentő felismerése, amikor minden apró részlettel tisztában lett, miután az összes megjelent cikket elolvasta” – mondta el a Borsnak Kardos Lajos, a meggyilkolt nő férje.

N. egykori kedvese állítja, volt párja keze a gyilkosság után csúnyán be volt dagadva és tele volt karmolásokkal az arca.

A körülményeket ismerve a nő most már biztos abban, hogy ezeket a sérüléseket a Krisztinával való hadakozása közben szerezte a férfi. 

Ráadásul korábban a kamerafelvételek alapján a rendőrök kerestek egy szürke Renault Megane márkájú autót: N-nek ekkoriban pontosan ugyanilyen autója volt.

De ami a legmegdöbbentőbb, hogy a tragédia első évfordulóján rendezett emlékfutáson az állítólagos gyilkos is részt vett! Ezt a régi fotókat nézegetve vette észre a vallomást tevő nő. Jóllehet, N. akkor már 250 kilométerrel messzebb lakott a gyilkosság helyszínéről, valamilyen oknál fogva mégis visszalátogatott a megemlékezésre.

A férfi ipari alpinistaként dolgozott, így rendkívül jól tudott csomókat kötni, ami megmagyarázza a különleges matrózcsomót, amivel Krisztina kezeit összekötötték. N. azóta öngyilkos lett, így lehetséges, hogy soha nem derül már ki, mi köze volt a megölt asszonyhoz.

Forrás: Ripost

Fotó: Facebook

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work