Image default
Külföld

Megszólalt a New York-i mészáros: vigyorral az arcán vallott

A műtétje után kivallatták a rendőrök a New York-i merénylet elkövetőjét.

Vigyorogva vallott a rendőröknek a keddi New York-i merénylet elkövetője, az üzbég Sayfullo Saipov. Műtétje után sikerült vele beszélniük a hatóságoknak. Azt mondta: nagyon boldog és büszke, hogy sikerült nyolc emberrel végeznie.

A 29 éves férfi az Egyesült Államokban radikalizálódott. Hűséget fogadott az Iszlám Államnak is. A merényletet hetekig tervezte, a kisteherautójában talált üzeneteket arabul írta. Többek között az áll benne, hogy az Iszlám Állam örökké létezni fog.

A férfi még 2010-ben költözött az Egyesült Államokba. Részt vett az úgynevezett zöldkártya lottón, így legálisan telepedhetett le az országban. Megnősült és három gyereke lett.

A férfit szomszédai rendes, udvarias emberként írták le, aki kissé zárkózott volt, de soha nem mutatta jelét, hogy agresszív lenne, vagy a radikális iszlám híve.

Forrás: Ripost

Fotó: St. Charles County Dept. of Corrections / AFP

Fotó: AFP

Hasonló hírek

Semjén Zsolt bízik a kárpátaljai magyarság összefogásában

Edit

Brutális migráns-gyilkosság! Elkábítottak, megerőszakoltak és megöltek egy fiatal lányt Olaszországban a migránsok! Oszd meg!

Géza

Németország kiutasít 550 albán menedékkérőt

info