7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekMegszólalt a népszavazási kérdést benyújtó nő

Megszólalt a népszavazási kérdést benyújtó nő

forrás:MTI

A vasárnapi boltzárról népszavazást kezdeményező Erdősi Lászlóné csütörtökön azt közölte az MTI-vel: határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta.

 Megszólalt a népszavazási kérdést benyújtó nő

„A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként tettem meg” – írta herceghalmi keltezésű sajtóközleményében Erdősi Lászlóné, Erdősi László herceghalmi független polgármester felesége.

A kérdése úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”

MSZP: „kopasz férfiak” akadályozták Nyakót

Kedden két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak a Nemzeti Választási Irodához. Az elsőt Erdősi Lászlóné, a másodikat néhány másodperccel később Nyakó István szocialista politikus. Az MSZP szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több „kopasz férfi” akadályozta politikusát.

Mivel a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, ha Erdősi Lászlóné kérdése megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az kerül a Nemzeti Választási Bizottság elé.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work