18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárMegszólalt a migráns, akit László Petra elgáncsolt!

Megszólalt a migráns, akit László Petra elgáncsolt!

Németországból mesélte el a történetét. Elmondta azt is, megbocsát-e az operatőrnőnek.

2015-09-14_123913

Hogy tudnék megbocsátani neki? – Ezt mondta az őt Röszkén kigáncsoló László Petráról az 52 éves szír férfi, Osama Abdel-Muhsen Alghadab. A négygyerekes férfi azóta eljutott Németországba, onnan nyilatkozott a brit Daily Mailnek.

Azt mondta a röszkei helyzetről és az elesésének pillanatáról, hogy káosz volt, az emberek elkezdtek lökdösődni, 7 éves fia – akit a kezében tartott – megrémült, sírt. Abban a pillanatban nem tudta, hogy egy operatőr, vagy egy rendőr volt, de egyszer csak a földön találta magát. Azóta megnézte a felvételeket, azután mondta, hogy nem tud megbocsátani.

Alghadabnak négy gyereke van – 7-től 18 éves korig -, és Deir ez-Zor városában volt tornatanári felügyelő. Emellett az Al Fituwa Football Club edzője volt. 2012-ben költöztek át Törökországba a polgárháború és az Iszlám Állam miatt Szíriából. Normális életünk volt a háborúig – mondta.

Maradtunk egy darabig, de a nagy pusztítás után eljöttünk. Először az egyik fia ment Németországba, aztán ő a gyerekével. A felesége és két másik gyerek ottmaradt. Szeretném őket is idehozni. De nem így, hanem legálisan – mondta.

1000 euróért jutottak el Törökországból a görög Kósz szigetére egy csónakon a csempészekkel. Két napot töltöttek Görögországban, utána elindultak Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül. Mentek gyalog, autóval és busszal is, összesen 12 napot Németországig. Azt állítja, mielőtt az operatőrnő elgáncsolta, egy rendőr a fiát rúgta fel.

Az nem volt olyan vészes. Elesett, azért tartottam aztán a kezemben. Félt, sírt. Féltettem őt.

Azt mondja, az állát horzsolta fel, a fiának a lábán és az állán lettek horzsolásai. A gyerek később a sokktól hányt, állítja. Arra, hogy László Petra állítása szerint megijedt, annyit mondott: az emberek nem támadnák meg a médiát, mert az újságírók nagyon rendesek voltak a menekültekkel.

Forrás: TheNews

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work