Hirmagazin.eu
Főoldal » Megszólalt a Jászai Mari-díjas színésznő, ezért nem láttuk évek óta
Bulvár

Megszólalt a Jászai Mari-díjas színésznő, ezért nem láttuk évek óta

A népszerű magyar színésznő négy évvel ezelőtt sérült meg, de azóta valami más miatt él a színpadtól visszavonultan.

Hosszú ideje nem lép színpadra a Jászai Mari-díjas színésznő. A 73 éves Venczel Vera színházi balesete óta hiányzik az előadásokról, sérülése már a múlté, mégsem tért vissza a művésznő a színházba.

Venczel Vera a Vígszínház társulatának tagja, és 2015 decemberében a színpadon érte baleset, a Hegedűs a háztetőn című darab előadása közben megbotlott. Az esés következtében súlyosan megsérült: két helyen eltört a csípőcsontja. Hónapokig ágyban kellett maradnia, szinte mozdulatlanul fekve, mert a csípőcsontot nem lehet rögzíteni. Nagyon hosszú volt a felépülés, a rehabilitáció, most pedig a férjét verte le a lábáról a betegség, a színésznő otthon ápolja és mindenben segíti.

“Számomra most az a legfontosabb, hogy a párom felgyógyuljon. Most minden, még a színészet is csak másodlagos, ezért nem is gondolkodom azon, mikor állhatok ismét a közönség elé” – mondta a Borsnak Venczel Vera, aki 47 éve osztja meg életét a grafikus, formatervező Györggyel, akivel az Egy óra múlva itt vagyok című legendás tévésorozat forgatásán ismerkedtek meg. A várt visszatérésig maradnak a szép emlékek, amelyekből rengeteg megadatott a művésznőnek.

“Színészóriásokkal játszhattam együtt a Vígszínházban, akiktől rengeteget tanulhattam. Kiss Manyival, Pécsi Sándorral vagy Latinovits Zoltánnal élmény volt együtt dolgozni” – emlékezett vissza. A színésznőt még gimnazistaként fedezte fel a szakma, első két filmjét a Karambolt és az Egy csónak visszafordul című alkotást középiskolásként forgatta, azóta több mint száz filmben láthattuk, például az Egri csillagokban főszerepet játszott.

“Apukám fertőzött meg. Rengeteget szavalt, én pedig hallgattam, és később már próbáltam vele mondani a verset. Mondta is, ebből a lányból színésznő lesz” – a lelkesedés persze önmagában nem lett volna elég, Venczel Vera tehetsége már fiatalon nyilvánvaló volt. A Vígszínház vezetése nyilatkozatban tudatta, hogy továbbra is számol Venczel Verával a mű­vésznő hónapokig húzódó betegsége után. Sőt tavaly szeptemberben már visszatérését tervezték, férje betegsége azonban közbeszólt.

Forrás: Ripost

 

Hasonló hírek

Újabb baleset érte Demjén Rózsit: összezúzta magát a zenész

Mazsi

Újabb részletek: így hozták haza Sas Józsefet

Mazsi

A sportoló végre megtöri a csendet: nővé válásáról nyilatkozik

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------