15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóMegszólalt a halálra éheztetett kislány anyjának volt élettársa

Megszólalt a halálra éheztetett kislány anyjának volt élettársa

A férfi sze­rint a nő addig nem nyu­go­dott, amíg meg nem ölte gyer­me­két. Ko­ráb­ban is pró­bál­ko­zott már.

Megtalálták a Gyöngyösön halálra éheztetett kislány édesanyjának volt élettársát, akinek szabályszerűen meg kellett mentenie annak idején közös gyermeküket a nőtől.

A nőtől, akit a férfi nemes egyszerűséggel csak lénynek nevez, 2008-ban született meg Kende nevű fia, ő volt a második gyermeke J. Médeának. A fiú édesapja a pestisracok.hu-nak azt mesélte, második várandóssága alatt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a nőt első gyermeke veszélyeztetése miatt, akit szintén éheztetett.

„A lény, mert anyának nem nevezném, zseniálisan tudja megtéveszteni az embereket, a környezetét. Elhitette mindenkivel, orvossal, védőnővel, hogy azért nem fejlődik rendesen a fiam, mert refluxos és egyebek mellett gluténérzékeny, meg allergiás. De én éreztem, tudtam, hogy ez nem igaz.

A kisfiam kétévesen 7,7 kg volt! Igen, jól hallja. Nem volt 8 kg” –

nyilatkozta a férfi, aki egyéb szörnyűségeket is feltárt az üggyel kapcsolatban. Például azt, hogy a  nő, mielőtt orvosi vizsgálatokra került sor, erősen rázta a kicsit, hogy ő betegség tüneteit produkálja.

„Meggyőződésem, hogy az én fiam azért kellett neki, hogy ne kelljen börtönbe mennie és felfüggesztettet kapjon. Ezért lett tőlem terhes.”

A férfi azt mondja, barátaitól már többször hallotta, hogy Médea addig nem nyugszik, amíg meg nem öli gyermekét.

„Még nem tudom, hogyan fogom elmondani a fiamnak, hogy az anyja mit tett, milyen lény hozta világra. Mert az egészen biztosan nem mentség semmire, hogy másfél évesen látta az édesanyja öngyilkosságát – mondta a férfi.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem