Hirmagazin.eu
Főoldal » Megszólalt a busztársaság vezetője: megtörten nyilatkozott a balesetről
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megszólalt a busztársaság vezetője: megtörten nyilatkozott a balesetről

Megerősítette, hogy két sofőrrel indult el a busz. A baleset óta nem tud semmit a buszvezetőkről.

Megszólalt a busztársaság vezetője: megtörten nyilatkozott a balesetről

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak – mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt. Megerősítette azt is, hogy két magyar sofőr volt a buszon.

Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a Verona mellett történt tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni – mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.

Az ügyvezető megerősítette, hogy két – a Pizolit Kft. alkalmazásában álló – magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor “be is jelentkezett” hozzá telefonon. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és “minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is”.

A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.

Czakó Tibor vasárnap közleményben írta, hogy a következő napokban mindenben együtt kívánnak működni a magyar és olasz hatóságokkal, hogy minél előbb fény derülhessen a tragédia okára.
A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utaztak ki.
A busz, eddig tisztázatlan okból az autópályán egy oszlopnak ütközött, kigyulladt és kiégett. A balesetben 16-an meghaltak és sokan megsérültek.

 

Hasonló hírek

Gyanúsítottként hallgatták ki Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselőt

Géza

Szex közben ölte meg a nőt az igazgató, kidobta a holttestét

Mazsi

Teljes az útlezárás az M0-áson Nagytarcsánál

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------