7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldMegrettenti a menekültáradat a németeket, szaporodnak a tiltakozó akciók

Megrettenti a menekültáradat a németeket, szaporodnak a tiltakozó akciók

Átcsap a menekülthullám Európa fölött

A jobboldali és kimondottan iszlámellenes Pegida mozgalom mellett a szászországi Sebnitz lakossága is demonstrált a hétvégén azért, hogy a kormány zárja le az országhatárt.

A német-cseh határ menti település lakói számára a mindennapokat jelenti az, ami a Bild oldalain statisztikai adat, vagyis, hogy naponta legalább 7, de nem ritkán 10 ezer menekült érkezik Németországba.

A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schaeuble egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy Európa kénytelen lesz gátat vetni a menekülthullámnak, és közös választ adni a felmerült problémákra.

A szíriai menekültek válogatás nélküli befogadását meghirdető kancellár népszerűsége pár hét alatt négyéves mélypontra süllyedt.

Németország legolvasottabb napilapja, a Bild nem hivatalos – de állítólag kormányzati ügynökségtől származó – értesülése szerint Berlinnek idén nem 800 ezer, hanem több mint másfél millió menekültre kell számítania.

Ezt a számot a német szövetségi belügyminisztérium cáfolta mondván, hogy a szeptemberi, valóban drámai adatokból nem lehet éves átlagot vonni.

Forrás: euronews;

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem