Hirmagazin.eu
Főoldal » Megrázó részletek: Ezt jósolták az orvosok a Roxette énekesnőjének
Bulvár

Megrázó részletek: Ezt jósolták az orvosok a Roxette énekesnőjének

Az egész világot megrázta, amikor hétfőn bejelentették, hogy hosszan tartó súlyos betegség után 61 évesen elhunyt Marie Fredriksson, a Roxett énekesnője. Nemcsak kivételes tehetség volt, de óriási harcos is, hiszen miután 2002-ben agytumort diagnosztizáltak nála, az orvosok egy évet jósoltak neki. Ő viszont kitartóan harcolt a súlyos betegséggel, egészen 2019. december 9-ig. Ekkor a szervezete feladta a küzdelmet.

Marie Fredriksson egy kemény punkzenét játszó svéd banda élén várt ismertté hazájában, majd 1986-ban megalapította a Roxette nevű formációt zenésztársával, Per Gesslével.

Talán nem is sejtették, hogy a nyolcvanas évek végére már az egész világot meghódítják. Egyik legemlékezetesebb slágerük, a Listen to Your Heart valóságos himnusszá vált, nem véletlenül választotta a Fidesz is két alkalommal a lírai slágert kampánydalnak. Az énekesnő halálhíre éppen ezért Orbán Viktort is megérintette. Magyarország miniszterelnöke a Facebookon búcsúzott a felejthetetlen hangú világsztártól.

R.I.P. Marie Fredriksson. Köszönünk mindent // R.I.P. Marie Fredriksson. Thank You for everything!https://youtu.be/yCC_b5WHLX0

Közzétette: Orbán Viktor – 2019. december 10., kedd

A Roxette karrierje töretlenül ívelt felfelé, annak ellenére, hogy Marie a szólókarrierjét is fontosnak találta, ezért időről időre parkolópályára tette a zenekart. Az énekesnő magánélete is szépen alakult: 1992-ben ismerkedett meg későbbi férjével, a popdalszöveg-író és zongorista Mikael Bolyosszal, akitől két gyermeke született. 1994-ben ki is mondták a boldogító igent egy kis svéd templomban.

A gondok 2002 őszén kezdődtek, amikor Marie futni indult a férjével. Elviselhetetlen fejfájásra panaszkodott és nagyon szédült. Miután hazamentek, az énekesnő elesett a fürdőszobában és úgy beütötte a fejét, hogy agyrázkódást szenvedett. Az orvosok néhány vizsgálat után közölték vele a sokkoló diagnózist: agydaganata van. A szakemberek akkor csak egy évet jósoltak neki, amiből végül 17 lett, ám ezért Marie súlyos árat fizetett.

Férjével, Mikael Bolyosszal
Fotó: Profimedia

A betegségnek, valamint az agresszív utókezelésnek köszönhetően egyik szemére megvakult, szinte teljesen megsüketült, egy időre megnémult, mozogni is alig tudott. Emberfeletti élni akarásról és kitartásól tesz tanúbizonyságot, hogy Marie évekig tartó rehabilitációját követően visszatért a színpadra, sőt, 2016-ban egy új albummal jelentkezett a Roxette. Ám a lemez megjelenése után Marie bejelentette, hogy képtelen a karrierjére koncentrálni és a fizikai terhelést sem bírja. Ezt követően teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, családján kívül senki sem tudta, hogy van pontosan, egészen a tragikus hétfői bejelentésig, ami az egész világot megrázta.

Marie temetéséről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben vesznek tőle végső búcsút és bőrdzsekiben kísérik majd utolsó útjára.

Forrás: Ripost

Fotó: Profimedia

Hasonló hírek

Szomorú bejelentést tett Hajdú Péter

Mazsi

Dundika vallomása: ijesztő betegséggel küzdenek a fiai

Mazsi

Angelina Jolie-t máris új férfival látták

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------