5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárMegrázó: Nem épült fel teljesen a gyilkos kórból Esztergályos Cecília!

Megrázó: Nem épült fel teljesen a gyilkos kórból Esztergályos Cecília!

Az örök vidám szí­nésznő fáj­dal­mas tit­ko­kat őriz. Ma is rossz érzés tölti el, ha a sú­lyos be­teg­ség­ről be­szél.

Halálos betegség támadta meg Esztergályos Cecília szervezetét még gyerekkorában. A gyilkos kórból szerencsére sikerült felépülnie, ám még mindig nem tünetmentes. Maradt egy kellemetlen probléma, amivel gyakran szembe kell néznie.

„Emlékszem, tízéves voltam, amikor elkaptam a gyermekbénulás nevű betegséget. 1953-ban súlyos járvány volt.” emlékezett vissza az Újszínház művésznője, aki szerint a csodával határos, hogy egyáltalán életben maradt.

Megrázó: Nem épült fel teljesen a gyilkos kórból Esztergályos Cecília!
Fotó: Markovics Gábor

„A korombéli emberek között jó páran vannak, akik ebből a betegségből kifolyólag vastagított cipőt hordanak, ami segíti őket a mozgásban. Nekem szerencsére erre nincs szükségem, de borzalmasan nehéz volt a gyógyulás időszaka.

Gyógyszeres kezelés erre nem létezett. Én tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy ilyen súlyos betegségben szenvedek: a szüleim azt mondták, csak megfáztam, azért érzek fájdalmat az izmaimban.

Szörnyű tortúrán mentünk keresztül. A gyógytornász segítségével jöttem vissza az élők sorába. Életmentő gyakorlatokat mutatott nekem, amit naponta kellett csinálnom ahhoz, hogy megkezdődjön a felépülésem. Volt, hogy szenvedtem a fájdalomtól, mert elsorvadtak az izmaim, melyeket újjá kellett építeni.” – folytatta a 73 éves színésznő, aki szerencsére mára jó egészségnek örvend, mégis van, ami hosszú évtizedek múltán is gyerekkori szenvedéseire emlékezteti.

„Lett egy pszichés maradványa a betegségemnek. Ha feldühítenek evés közben, azonnal kell innom egy pohár vizet, másképpen csak nagyon nehezen csúszik le a falat a torkomon. Ez a gyerekkori izombénulásból maradt” – árulta el Cecília.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work