6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEzotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyításokMegrázó jövő: ez vár a világra 2016-ban a híres vak jósnő szerint!

Megrázó jövő: ez vár a világra 2016-ban a híres vak jósnő szerint!

Ijesztő jö­vő­ké­pet lá­tott maga előtt a bol­gár szár­ma­zású Baba Vanga, aki már szá­mos ka­taszt­ró­fát és ter­ror­cse­lek­ményt meg­jó­solt. A vak pró­féta, aki­nek jós­la­tai 85%-ban be­vál­tak, azt is rég­óta tudja, mi vár az em­be­ri­ségre 2016-ban…

Ijesztő események egész sorát jósolta meg Baba Vanga az idei évre. A bolgár származású, nagy tiszteletben álló vak jövendőmondó még 1996-ban bekövetkezett halála előtt látta, mi vár a világra 2016-ban. Jóslatai közül pedig eddig szinte minden be is igazolódott, pontosan úgy, ahogy ő azt előre látta -írja a Mirror.

A balkáni Nostradamus-nak tartott asszony többek között a 2001-es New York-i terrortámadást is tisztán látta maga előtt. Akkor így kiáltott fel:

„Horror! Horror! Amerikai testvéreink mind odavesznek majd, amikor megtámadják őket az égből érkező vasmadarak!”

A 85 éves korában elhunyt vak jósnő ezen kívül a globális felmelegedést, a 2004-es hatalmas cunamit és az Iszlám Állam rémtetteit is megjósolta.

2016-ra pedig különösen megrázó jeleneteket látott maga előtt

Vanga szerint az év végére az európai kontinensnek újabb csapásokra kell felkészülnie. Egészen pontosan így fogalmazott:

„Vegyi fegyverekkel támadják majd meg Európát a szélsőséges nézeteket vallók!”

Reméljük, a próféta Vanga ez egyszer tévedett.

Megrázó jövő: ez vár a világra 2016-ban a híres vak jósnő szerint!

Szörnyű dolgokat jóslt 2016-ra Baba Vanga (Fotó: wikipedia)

Forrás: Ripost

Kapcsolódó cikk: Ijesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony!

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem