11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekEsélyegyenlőségMegnyílt az UNICEF globális szolgáltatóközpontja Budapesten

Megnyílt az UNICEF globális szolgáltatóközpontja Budapesten

Forrás: hirado

 Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ünnepélyes megnyitón elmondta: a budapesti központból fogják támogatni, kiszolgálni az ENSZ gyermekvédelmi programjait világszerte. A központ a pénzügyi, humán és informatikai hátteret biztosítja a programokhoz.

hirmagazin_2015-09-11_152553

Magyarország komoly nemzetközi versenyben kapta meg a lehetőséget, hogy otthont adjon az UNICEF szolgáltató központjának. Ennek érdekében összefogott többek között a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium, továbbá több másik magyar intézmény – mondta az államtitkár.

 Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b), Mark Beatty, a UNICEF-központ igazgatója (k) és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára felavatja az UNICEF – az ENSZ gyermekalapja – globális szolgáltatóközpontját Budapesten, a Centrál Udvar irodaház komplexumban 2015. szeptember 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hozzátette: Magyarországon már mintegy száz nemzetközi szolgáltatóközpont működik, ahol 35 ezer ember talál munkát. Ennek nagy jelentősége van a többdiplomás, több nyelvet beszélő munkaerő itthon tartásában.

A külügyi államtitkár megjegyezte: a tárca 2010 óta 3,3 millió dollárt fordított a gyermekek jogait védő programokra világszerte.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a megnyitón azt emelte ki, hogy a magyar kormánynak rendkívül fontos a gyermekek jogainak, érdekeinek védelme, ebben pedig élen jár az UNICEF. Az ENSZ-gyermekalappal való együttműködésnek új lendület adhat a központ megnyitása.

Mark Beatty, a UNICEF-központ igazgatója a megnyitón elmondta: hosszas vizsgálódás után választották Budapestet. A központ feladata az lesz, hogy minél hatékonyabbá tegye a nehéz helyzetű gyermekeket célzó programokat. A magyar főváros ideális helyszín lesz, ezt sok másik idetelepült szolgáltatóközpont bizonyítja – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a Magyarországot is sújtó bevándorlás során nehéz helyzetbe kerül gyermekekért mit tehet a szolgáltató központ, a szakember azt hangsúlyozta: fontos, mi történik ezekkel a gyermekekkel, és a központ támogat minden olyan programot, amely segít rajtuk.

Danks Emese, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának vezetője elmondta: hosszú távú megoldást az jelenthet, ha nem a migráció az egyetlen kiút ezeknek a gyereknek. Hozzátette: a napokban az UNICEF szakértői bizottsága Magyarországra látogat, hogy felmérje a helyzetet.

A legfontosabb feladat, hogy a befogadó állomásokon javítsák a gyermekek helyzetét – mondta az államtitkár.

A budapesti központnak több mint 300 munkatársa lesz, közülük 250 helyi munkaerő. Teljes működőképességét 2016 végére éri el.

A magyar kormány 15 éven át térítésmentesen biztosítja a Budapest belvárosában lévő több ezer négyzetméteres irodaépületet a központ számára.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work