13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóMegnyílik a teljes Seuso-kincset bemutató kiállítás Székesfehérváron

Megnyílik a teljes Seuso-kincset bemutató kiállítás Székesfehérváron

Ma, 2017. október 29-én, vasárnap nyílik meg a teljes Seuso-kincset bemutató tárlat a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, amely a magyarországi vándorkiállítás első vidéki állomása.

A kiállítást november 19-ig lehet megnézni a múzeum Fő utcai épületében minden nap, 8-tól 22 óráig.

A szeptember első felében megjelent kormányhatározat szerint a Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja majd a közönség.

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.

A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.

Székesfehérváron 2014 októberében nyílt meg a Seuso-kincsek első hét darabjából összeállított kiállítás, amely négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott. A tárolóvitrinekben ezúttal együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.

A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamarakiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állít össze.

Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz-Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.

Forrás: hirado.hu

Képek: Derzsi Elekes Andor

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work