Főoldal > Hírek > Szabadidő > Média és szórakozás > Megmutatjuk, mi lesz az iPhone kihívója egy napon – talán nem is sokára!

Megmutatjuk, mi lesz az iPhone kihívója egy napon – talán nem is sokára!

Hirdetés

Az Apple ma estére várt nagy-nagy mutatványát, a közel teljes előlapot beborító kijelzős telefont – amit nem mellesleg a Samsung S8, a Note 8, az LG V30, az Essential is produkál – adják fele- harmadáron is, de nem harmada minőségben.

Természetesen még csupán csak pletyka – egészen az este 7 órás Apple bemutatóig -, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az új iPhone (és felsorolt versenytársai) leglátványosabb mutatványa az előlapot beborító kijelző lesz.

Ehhez képest faltól falig tartó kijelzőt kínál a Xiaomi Mi MIX már tavaly október óta, s most hivatalosan is bejelentették a készülék feljavított utódját, a Xiaomi Mi MIX 2-t.

Sőt, az előd Mi Mix, mindenkit leelőzve volt az első telefon, amelyiknek szinte nem volt előlapja: hatalmas, 6,44 hüvelykes képernyője a mobil három oldalán a keretekig tartott.

Bátorság kellett a Mi Mix piacra dobásához, a Xiaomi „koncepciókészülékként” beszélt róla, s most itt a képen látható utód, amelyik igazán kellemes darab lett.

Kép: Phone Arena

Kisebb, mint a tavalyi Mi Mix, így kényelmesebb is.

Így sem apróság. Ahogy ma divat, a képaránya 18:9-es, átlója 5,99 hüvelyk (a’ la LG V30, valahol a Samsung Galaxy S8 és S8 Plus között).

A kijelző fényes és élénk színű (bár nem annyira fényes, mint a Samsungé) LCD 2160 x 1080 pixeles felbontással.

Egészen szokatlan módon alulra került az előlapi szelfi kamera rajta, bizonyára, hogy a kijelző felfelé terjeszkedhessen.

Amúgy nincs duplakamerája (mondjuk az S8-asokban sincs), 12 megapixeles, f / 2.0 objektíve optikai képstabilizátorral rendelkezik – nem rossz, de nem lesz dobogós. Lespórolták a vízállóságot.

Egyébként beletoltak ebbe mindent, mint a Samsung, LG zászlóshajóiba: a motorháztető alatt a Qualcomm Snapdragon legújabb 835 processzora duruzsol, 6 GB RAM és 64, 128 vagy 256 GB ROM belső tárhely társaságában. Sőt, lesz különkiadása is, ami 8 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet kínál.

Van benne LTE, VoLTE, 5.0-s Bluetooth, USB Type-C, NFC, két SIM – ahogy kell.

A meghajtást a kategóriában ma megszokott 3400mAh-s akku szolgáltatja.

Kiváló minőségérzetet nyújt a kerámia hátlap, s az alumínium keret. (A különkiadásnak a kerete is kerámiából készül.)

Kezelőfelülete, a MIUI 9-es hiába alapul 7.1.1-es Androidon, első pillantásra inkább iPhone-ra hasonlít a készülék, mint droidra.

A pletykák 120 ezer forintos árról, azaz a Samsung S8-as induló árának majdnem harmadáról, jelenlegi árának feléről szólnak.

Tekintve a nagyjából egyező árat, amin a Samsung, az LG, az Essential teker, megkockáztatható, hogy ez lesz az egyik készülék, amelyik kiviteléhez képest ütős árcédulával alulról kezdheti majd ki az iPhone-t. Meg alaposan szorongathatja a többi droidot.

Forrás és kép: hirado.hu

További kép: GSM Arena, Android Authority

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás:
Hirdetés
photographer-banner_468
tűzvédelem
loading...
WordPress Lightbox