11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldMeglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

forrás: hirado.hu

Egy Abu Waqqas al-Albani néven ismert brit fiatal a toborzó dzsihadisták és az Instagramon kiteljesedő fiatalok legrosszabb párosításának megtestesítője: robbantásokra szólítja fel követőit, de közben online sajnáltatja magát, amiért nem ihat londoni kávét, szabad perceiben pedig levágott haját siratja.

Abu Waqqas al-Albani, az Iszlám Állam egyik „harcosa” még márciusban hívta fel magára a figyelmet, mikor a közösségi médián nyílt ünneplésbe kezdett a brüsszeli terrortámadások után. Nem sokkal később már arra uszította a brit potenciális dzsihadistákat, hogy most ők következnek, valaki már igazán megtámadhatná a Gatwick repülőteret.

Üzeneteiben arra utalt, hogy az Iszlám Állam „alvó sejtjei” bármikor lecsaphatnak Nagy-Britanniában, csak a robbantás parancsára várnak.

A Mail Online utánanézett Abu Waqqas képeinek, és úgy tudják, hogy egy albán gyökerekkel rendelkező brit férfról van szó, aki sokáig Nyugat-Londonban élt, de jelenlegi lakcíme az „iraki kalifátus”.

„Dobjátok fel hétköznapjaitokat” – uszítja a követőit

A lesimított hajú terrorista rengeteg időt tölt az Instagram kép-és videómegosztó oldalon, ahova többnyire kínos szelfiket tölt fel magáról, rajongó lányoktól kap hajápolási tanácsokat, és persze arról panaszkodik, hogy milyen nehéz az élet egy olyan országban, ahol nincs Costa kávézó.

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

A dzsihadista reptéri robbantási törekvéseit már kissé „lejjebb adta”, nemrég arra szólította fel követőit, hogy egyszerűen nézzenek ki valakit az utcán, rabolják ki, verjék meg és végezzenek vele.

Az Instagram fiókján arra uszítja az embereket, hogy „vigyenek egy kis színt az életükbe”, és azt is állítja, hogy az ilyen erőszakos cselekedetek megengedettek, ha vallási elhatározásból születnek.

„Kezdjétek a családtagokkal, azokkal, akik rágalmazzák az iszlám és Mohamed tanítását” – követeli, majd részletesen leírja, hogy ő ezt hogyan tenné.

Bár minden bizalmát a terrorcsoportba vetette, üzeneteiből világosan kiolvasható, hogy ő is jól tudja, hogy az Iszlám Állam iraki pozíciója egyre csak gyengül. Egyik bejegyzésében megemlíti, hogy kiüldözték őket Ramadiból, és Anbár tartomány Heet nevű városában portyázó terrortársait is körgyűrűbe zárták.

Dokumentált panaszcunami az Instagramon

Keményvonalas hozzáállása ellenére folyamatosan az iraki harci körülményekről panaszkodik. „Egyszer két hétig kénytelenek voltunk egy árokban aludni, nem zuhanyozhattunk és mindenkit összecsíptek a bogarak” – írta egy tavalyi üzenetében. A zavarodott harcos kiemelte, hogy szerencsére Allah áldása elüldözte a közelükből a tetveket és a fertőzés veszélyét is.

Megszállottan isteníti saját külsejét, de legfőképpen levágott haját, melyet mindig megpróbál a magáról lőtt szelfik középpontjába helyezni.

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

A londoni élet alapvető szolgáltatásait is hiányolja, legfőképpen kedvenc helyét, a Costa kávézót, ahol régen bármikor tudott magának egy jó pohár kávét és egy sütit vásárolni.

Harcolásra nem tudni, mikor szakít időt, mivel legtöbb képén úszik, panaszkodik, képekhez pózol vagy lakberendezői hajlamait éli ki.

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

Meglepő panaszcunamit indított egy dzsihadista

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem